hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

A sajtóból értesültek a kórházak, hogy állami kézbe kerülnek

Az InfoRádió úgy tudja, a négy fővárosi kórház államosításáról egyik érintett intézménnyel sem egyeztettek. A rádió értesülései szerint az orvos- és főigazgatók a sajtóból értesültek az elképzelésekről.

A főváros tervei szerint négy országos hatáskörű budapesti kórház kerülne állami kézbe: a Heim Pál Gyermekkórház, az egykori országos baleseti intézettel összevont Péterfy Sándor utcai Kórház, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház, valamint a Központi Sztomatológiai Intézet lenne állami finanszírozású intézmény.

A rádió úgy tudja, a főigazgatók, orvos-igazgatók a sajtóból értesültek a hírről. Az InfoRádiónak sokan hangsúlyozták: megoldásnak tartják az állami szerepvállalást, de egyikük sem tudta megmondani, hogy az együttműködést milyen alapokra helyeznék.

Vágó Péter, a Központi Sztomatológiai Intézet vezetője annyit mondott: az országos feladatkörök egy kézben tartása miatt lehet logikus az állami működtetés. "Strukturálisan valamilyen szinten érthető a terv, mivel ez a négy intézmény országos feladatokat lát el, úgyhogy ilyen szempontból logikusnak tűnhet. Végső soron akkor derül ki minden, ha az új működési feltételek ismertek lesznek, és a finanszírozási nehézségek orvoslásra kerülnek" - fogalmazott.

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főigazgatója, Radnai Zoltán azt mondta, "a kórház pozitív szaldós, nincs adósságállománya, a működéshez szükséges anyagi források rendelkezésre állnak".

Az InfoRádió beszámolóját itt meghallgathatja.

(forrás: InfoRádió)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés