hirdetés
2025. december. 25., csütörtök - KARÁCSONY, Eugénia.
hirdetés

 

A placentát is eléri a légszennyezés

Légszennyezésből származó apró szemcséket mutattak ki brit anyák méhlepényében a kutatók, elsőként szolgáltatva közvetlen bizonyítékot arról, hogy a légszennyező részecskék képesek a várandós nők szervezetén áthaladva a méhlepényt is elérni.

A szennyezett levegő magzatokra gyakorolt káros hatását egyre több bizonyíték támasztja alá, azonban a pontos mechanizmust egyelőre nem ismerik – írta a The Guardian honlapja. A londoni Queen Mary Egyetem kutatói most a brit fővárosban élő anyákat vontak be a tanulmányukba, amely során mikroszkopikus koromszemcséket mutattak ki minden alany méhlepényében.

– A várandós és nem várandós nőknek egyaránt érdemes elkerülniük a nagyon szennyezett környékeket – mondta Lisa Miyashita, az intézmény munkatársa.

Korábbi kutatások szerint a szennyezett levegő jelentősen növeli a koraszülés és az alacsony születési súly kockázatát, amely egész életen át tartó egészségi problémákhoz vezethet. Egy tavaly decemberben közölt, több mint 500 ezer londoni születést vizsgáló tanulmány megerősítette az összefüggést. A kutatók szerint egyre több eredmény támasztja alá, hogy a légszennyezettség okozta egészségi problémák ma már jócskán túlterjednek a tüdőn. Augusztusban a szakemberek arról számoltak be, hogy a szennyezett levegő "jelentős intelligenciaszint-csökkenést" okoz, 2016-ban pedig a légszennyezésből származó mérgező nanorészecskéket mutattak ki emberi agyszövetekben.

A mostani tanulmány készítői öt olyan nem dohányzó nő méhlepényét vizsgálták meg, akik mind egészséges gyereket hoztak a világra. A kutatók elkülönítették az úgynevezett makrofágokat: a fehérvérsejtek ezen csoportjának elsődleges feladata, hogy bekebelezzék és eltakarítsák a szervezetben egyebek között a baktériumokat és a légszennyezésből származó ártalmas anyagokat. Az elkülönített sejtek mikroszkópos vizsgálatakor a kutatók 72 sötét szemcsét találtak, amelyeket aztán tovább tanulmányoztak. A szemcsék nagyon hasonlítottak azokra a koromrészecskékre, amelyeket a tüdőben "járőröző" makrofágok kebeleznek be.

Miyashita szerint noha szükség van a végső megerősítésre, nagyon valószínű, hogy koromszemcséket találtak a vizsgált méhlepényekben.

– Korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a vemhes állatok által belélegzett részecskék a véráramon keresztül eljutnak a méhlepénybe  tette hozzá a szakember.

– Nem tudjuk, hogy az általunk talált szemcsék képesek-e eljutni a magzathoz, de az eredményeinek azt sugallják, hogy ez nagyon is lehetséges  mondta Norrice Liu, az egyetem munkatársa. Ugyanakkor tudjuk, hogy a szemcséknek nem kell bejutniuk a gyermek szervezetébe ahhoz, hogy károsítsák azt, hiszen ha hatnak a méhlepényre, annak közvetlen hatása van a magzatra.

A kutatók vasárnap ismertették az eredményeiket a European Respiratory Society párizsi kongresszusán.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...