hirdetés
2020. január. 23., csütörtök - Zelma, Rajmund.
hirdetés

A NET a Semmelweis Tervről

Az egészségügyben újra kell fogalmazni a szűrő és megelőző módszereket, olyan módon, hogy azoknak ne csak a szakmai alapja legyen meg, hanem realitása is a megfelelő pénzügyi háttérrel - mondta Papp Zoltán, a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) elnöke a testület soros ülését követő sajtótájékoztatón.

hirdetés

Az elnök szerint inkább legyen a jövőben kevesebb népegészség-politikai és szűrő program, de amit elhatároznak, azt valósítsák meg. A NET szerint a prevenciós programoknak amellett, hogy sokkal kevesebb ember betegszik meg, hosszú távon komoly anyagi következményei vannak, mivel az sokkal gazdaságosabb. Ezért a Tanács szorgalmazza azt a régi elképzelést, hogy az OEP a jövőben ne csak a beavatkozásért, hanem a gyógyulás folyamatáért is fizessen.

A Nemzeti Egészségügyi Tanács a Semmelweis Tervről

A NET ülésének fő napirendi pontja a Semmelweis Terv megvitatása volt. Papp Zoltán elmondta, hogy üdvözlik a vitairatot, mivel az kiemelkedik az elmúlt időszak egészségpolitikai tervei közül. Kiemelte ugyanakkor, hogy "ez csak egy elképzelés", nem találni benne a megvalósíthatóságra vonatkozó megállapításokat.

A megyei szinten szervezett alapellátást és szakmai felügyeletet jó gondolatnak tartják, ezért támogatják. Felhívták a figyelmet ugyanakkor, hogy a progresszív betegellátás már áthidal a megyéken és akár országossá válhat, ezért ennek szintjeit újra kell gondolni. Az alapellátás után következő második és harmadik lépcsőfok döntően az egyetemi klinikák köré csoportosul.

A Semmelweis Terv cum laude vizsgázott

Gara Imre, a NET alelnöke a sajtótájékoztatón a vitairattal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az egészségügyi államtitkárság által vizsgára bocsátott Semmelweis Terv "a NET-nél átment, és cum laude minősítést kapott". Egyebek mellett azért, mivel a dokumentumban olyan dolgokat is kiemeltek, amelyek korábban nem kaptak kellő hangsúlyt, mint az egészségügyi informatika, a hálapénz visszaszorítása, valamint a betegek és az egészségügyi dolgozók jogainak kérdése.

Emellett elmondta, hogy a NET mely területeken kíván közreműködni az egészségügyi program megvalósításában. Ennek révén segítenék a tárcaközi koordinálást, az uniós források elosztását, magának a programnak a megalkotását, valamint a népegészségügyet károsító hatások ellen való fellépést. Ezzel kapcsolatban kérdésre kifejtette: nincs korlátozva a reklám- és hírdömping, aminek következtében sok beteget álhirdetésekkel és álterápiákkal vezetnek félre.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink