hirdetés
2020. január. 17., péntek - Antal, Antónia.
hirdetés

A MAGYOSZ válságadót javasol

A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége megértve az ország jelenlegi gazdasági helyzetét és az államadósság csökkentésének szükségességét kész arra, hogy a kormányzattal párbeszéden alapuló egyeztetéseket folytasson - áll a szervezet közleményében.

hirdetés

A kormány múlt hét csütörtökön egyeztetéseket kezdett a gyógyszer gyártókkal és forgalmazókkal az új gyógyszer-támogatási rendszer kialakításával kapcsolatosan.

A MAGYOSZ az ország hosszú távú érdekeire hivatkozva leszögezi, csak és kizárólag olyan megoldás irányába kíván elmozdulni, mely a Széll Kálmán Tervben foglalt adósság szolgálatot megcélzó prioritások mellett figyelembe veszi a Széchenyi tervben megfogalmazott hazai versenyképességet javító és ezáltal GDP növekedést elérni kívánó célkitűzéseket is. Ezen növekedési cél elérésében a hazai gyógyszer gyártók jelentős szerepet játszanak a magyarországi termelő, beruházó kutató-fejlesztő, exportáló és nem utolsósorban jelentős foglalkoztatói státuszuk által - írják.

A hazai gyártók tisztában vannak az egészségügyi szektor kritikusnak mondható helyzetével is, felelősséget éreznek mind a hazai egészségügyben dolgozók mind pedig a betegek iránt, így olyan javaslattal kívánnak élni, mely hozzájárulhat a hazai egészségügyi szektor helyzetének javításához is.

Ennek megfelelően javasolja a gyógyszerár támogatásban részesülő készítmények termelői áron számított forgalma 5 százalékának megfelelő nagyságú összeg válság adó formájában történő befizetését a már eddig is befizetett iparág specifikus adókon felül, mely kb 25 mrd Ft nagyságú befizetést jelent, azzal a feltétellel, hogy az így keletkező befizetés visszaforgatódjék a hazai egészségügybe, az orvosok és szakápolók bérének rendezése formájában. A javasolt intézkedés az azonnali beavatkozási igény miatt már 2011. július 1-i hatállyal bevezethető lenne.

"A MAGYOSZ a kormány által megjelölt megtakarítási cél elérése érdekében természetesen további javaslatokat is tesz, azonban mivel bízik benne, hogy a múlt heti egyeztetés az iparággal a konzultációs sorozat első fordulója volt, melyet hamarosan újabb egyeztetés követ, ezen további javaslatokat egyelőre nem kívánja a nyilvánosság elé tárni.

A MAGYOSZ számára prioritás az ország versenyképességének megőrzése, a hazai egészségügyi szektor működőképességének megtartása, mivel mindkét cél az ország és a betegek elementáris érdeke, valamint ez egyben elősegíti az államadósság csökkentését is. A versenyképesség megtartása érdekében kiemelten fontos, hogy 2020-ra a GDP-arányosan a jelenlegi 1,15 százalékról 1,8 százalékra nőhessenek a K+F ráfordítások Magyarországon. Éppen ezért a MAGYOSZ olyan megoldást tud csak támogatni a jelenlegi gyógyszerár támogatási rendszer szerkezeti átalakítása vonatkozásában mely ezen célok elérését előmozdítja."

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink