hirdetés
2020. július. 13., hétfő - Jenő.
hirdetés

A dohánygyárak is egyeztetnének

Az Európai Unió Dohánytermék Irányelvének felülvizsgálatáról, a dohánytermékek adalékanyagainak korlátozásáról tartott megbeszélésen a magyar dohánytermelők a további egyeztetés mellett érveltek felhívva a figyelmet egy megalapozatlan döntés hátrányos következményeire - áll a szervezet csütörtöki közleményében.

hirdetés

Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (MADOSZ) elnöke Tabajdi Csaba EP képviselő munkaebédjén Brüsszelben azt mondta: mielőtt EU-polgárok százezreinek a megélhetését veszélybe sodorná egy jogszabály elfogadása, tudományos bizonyítékokra és az arányosságot figyelembe vevő egyeztetésre van szükség.

Tabajdi Csaba, az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságának tagja a dohánytermékek adalékanyagainak kilátásba helyezett szabályozásának várható gazdasági, szociális és egészségügyi hatásairól tartott szakmai konzultációt több európai parlamenti képviselő, civil és szakmai szervezet, valamint John Dalli egészségügyi biztos részvételével.

A számos, látszólag ellentétes érdekeket képviselő fél több pontban is konszenzusra jutott az Európai Unió Dohánytermék Irányelvének felülvizsgálatáról. "Az Európai Unióban a dohánytermékekre vonatkozóan kiegyensúlyozott szabályozásra van szükség, amely természetes módon a legfontosabb, egészségügyi érdekeken túl a foglalkoztatási szempontokat is figyelembe veszi" - mondta Tabajdi Csaba a közlemény szerint.

Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke osztotta az egyeztetésen részt vevő John Dalli egészségügyi és fogyasztópolitikai európai biztos, és a dohánytermék irányelvet előkészítők véleményét, miszerint az európai emberek egészségének védelme mindenek felett áll. A MADOSZ azonban óvatosságra intett egy olyan szabályozás elfogadásával kapcsolatban, mely esetleg tiltaná az összes adalékanyag használatát a dohánytermékekben: egy ilyen jellegű, tudományosan nem megfelelően alátámasztott szabály, csak Magyarországon mintegy 20.000 dohánytermelésben foglalkoztatott ember közel felének a megélhetését sodorhatja veszélybe. "A dohánytermesztés nagy munkaerő-igényű ágazat, és jellemzően hátrányos helyzetű térségekben végzik. Nem szabad megengedni, hogy egy megalapozatlan jogszabály feleslegesen munkanélküliséget generáljon, főként nem az egyébként is szegénységben élők körében" - hangsúlyozta Bényei Illés.

Az elnök szerint ilyen szigorú szabályozással drámai mértékben nőne a feketekereskedelem, amely az ellenőrizhetetlen termékek miatt kiszámíthatatlan hatást gyakorolna az egészségügyre.

Przemyslaw Noworyta, az Európai Dohánytermelők Szövetségének elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a dohánytermelésnek nincs igazi alternatívája: ennek a növénykultúrának a helyettesítése csak tömeges létszámleépítéssel és a farmerek kapacitását meghaladó beruházásokkal lehetséges. Véleménye szerint mintegy 300.000 ember válhatna földönfutóvá EU szinten, amennyiben az unió a teljes összetevő-tiltás mellett tenné le a voksot.

Józanságra intett az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős igazgatóságának képviselője is, aki elmondta, hogy mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a foglalkozatási érdekeket komolyan vegyék a felülvizsgálat során, és biztosították a vitaesemény résztvevőit, hogy nem adják hozzájárulásukat egy olyan szabályozáshoz, ami a dohánytermelők megélhetését kockáztatná - áll a közleményben.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink