2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Jubileumi tanévnyitó a Semmelweis Egyetemen

Jubileumi, 250. tanévének megnyitóját tartotta pénteken Budapesten a Semmelweis Egyetem.

Magyarország gazdasági teljesítménye teszi lehetővé a felsőoktatási ökoszisztéma továbbfejlesztését, hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter a Semmelweis Egyetem jubileumi, 250. tanévének megnyitóján pénteken Budapesten. Palkovics László köszöntő beszédében hangsúlyozta, ebben a munkában számít valamennyi, a felsőoktatásban érintett résztvevő együttműködésére.

Merkely Béla, az intézmény rektora történelmi jelentőségűnek nevezte a most megnyíló jubileumi tanévet, mint mondta, a történelemformáló elődök tudására alapozva a jelen oktatói és hallgatói együtt formálhatják a jövő egészségügyét.

Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy az évforduló alkalmából a fővárosi önkormányzat és a nagymúltú egyetem között 2011-ben létrejött együttműködési megállapodást megújítják. A fővárosi önkormányzat az egyetem iránti elismerését is kifejezve – a felújítási munkák befejeztével a 3-as metró Klinikák nevű állomása a Semmelweis-klinikák nevet viseli majd. 

A beszédeket a hallgatók fogadalomtétele követte három nyelven, magyarul, angolul és németül.

A jubileumi tanévnyitón az egyetem 250 éves tradíciója előtt tisztelegve, az eredeti, muzeális jelentőségű egyetemi tisztségjelvényeket kerültek a színpadra. A hallgatók az elődintézménynek számító Nagyszombati Egyetem orvoskara számára 1772-ben készíttetett eredeti jogarra tettek esküt, a rektor pedig az eredeti orvoskari láncot viselte, amelyet I. Ferenc 1819-ben ajándékozott a Pestre költözött egyetem számára.

A 2019/20-as tanévben összesen 3302 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait a hat karon, köztük 875-en az angol és a német nyelvű programban tanulnak majd.

A hallgatók esküt tesznek az eredeti jogarral a 250 éves Semmelweis Egyetem jubileumi tanévnyitó ünnepségén a Müpában 2019. szeptember 6-án. MTI/Máthé Zoltán
A hallgatók esküt tesznek az eredeti jogarral a 250 éves Semmelweis Egyetem jubileumi tanévnyitó ünnepségén a Müpában 2019. szeptember 6-án. MTI/Máthé Zoltán

(forrás: MTI, semmelweis.hu)
hirdetés

Könyveink