2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

10 éves a HAPPY-hét

Tizedik éve szervezhetik meg a magyarországi általános iskolák és óvodák az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) vízivást népszerűsítő HAPPY-hét programját.

Évről évre gyerekek és pedagógusok ezrei várják a színes programsorozatot, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a szervezetnek naponta 2 liter folyadékra van szüksége a fizikai és szellemi egészség megőrzéséhez, a cukros italok túlzott fogyasztása viszont már gyermekkorban is elhízáshoz és fogszuvasodáshoz vezethet.

A tematikus egészséghetet az egyes intézmények minden évben a március 22-ei Víz Világnapjára szervezett programjaikhoz kapcsolódóan, a pedagógusok és gyerekek kreativitását is latba vetve szervezik meg. Ebben az OGYÉI honlapjáról ingyenesen letölthető, részletesen kidolgozott programötletek, játékos feladatok, interaktív oktatóanyagok segítik őket.

A könnyen adaptálható, fenntartható elemeket tartalmazó és környezetvédelmi szempontokat is érvényesítő program nemzetközileg is elismert jó gyakorlat. Hatására a gyerekek megtanulták, hogy „ha szomjas vagy, a víz a legjobb választás”, az évek során több iskola beszüntette a cukros italok árusítását és biztosította a mosdón kívüli ingyenes vízvétel lehetőségét például ivókutak kialakításával.

A március 18-22. között zajló HAPPY-hétre 2019. március 18-ig várják a regisztrációt. Az intézmények HAPPY-héthez való csatlakozásának feltétele legalább egy, az OGYÉI által felkínált vagy az intézmény által kidolgozott, vízfogyasztást népszerűsítő programelem megvalósítása. A résztvevők között az OGYÉI idén is értékes nyereményeket sorsol ki.

Sok múlik azon, mit isznak a gyerekek

A gyermekkori elhízás komoly népegészségügyi problémát jelent Európában és hazánkban is. A túlsúly nem csupán esztétikai gond, hanem már gyermekkorban is számos betegség előfordulásának kockázatát növeli (pl. magas vérnyomás, cukorbetegség, depresszió). Bár a gyermekkori elhízás előfordulási aránya hazánkban stagnálni látszik, még mindig minden negyedik fiú és minden ötödik lány túlsúlyos vagy elhízott. Az életkor előrehaladtával az arány romlik.

Az elmúlt időben számos nemzetközi vizsgálat igazolta az elhízás és a cukros, szénsavas üdítők rendszeres fogyasztása közötti összefüggést. Nem véletlen, hogy az üdítőitalok az elsők között voltak a népegészségügy termékadó hatálya eső termékek listáján. Emellett a cukros italok fogyasztása bizonyítottan növeli a szintén népbetegségnek számító fogszuvasodás kockázatát is. Sajnos a magyar gyerekek cukros ital-fogyasztása, így cukorbevitele is jelentősen meghaladja az ajánlást.

A HAPPY-hét megrendezésével az oktatási-nevelési intézmények elősegíthetik a fiatalok egészséges folyadékfogyasztási szokásainak kialakulását, hozzájárulhatnak a gyerekkori elhízás visszaszorításához.

További információ az OGYÉI ,,Táplálkozással kapcsolatos prevenciós programok" almenüjében

hirdetés

Könyveink