hirdetés
hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

A vízivás véd a gyermekkori elhízástól

A vízivást előmozdító környezeti és nevelési hatások eredményeként jelentősen csökkent az elhízott gyermekek aránya  két német város 32 iskolájában.

A Pediatrics-ban megjelent közlemény egy randomizált, kontrollált klasztervizsgálatról számol be, amelyben  2950 hátrányos helyzetű másodikos és harmadikos gyermek vett részt. A vizsgálat kezdetén és végén – egy iskolaév múltán –  kérdőív segítségével felmérték a gyermekek vízfogyasztását, és meghatározták testtömegindexüket (BMI). Az iskolákban több vízcsapot helyeztek el, és a kísérleti csoportba tartozó gyermekeknek tanáraik négy iskolai órán ecsetelték a vízivás fontosságát, míg a kontrollcsoport nem kapott ilyen felvílágosítást.
Az eredmény meglepően bíztató volt: a felvilágosításban részesült gyermekek körében 31 százalékkal volt kisebb az elhízottak aránya, a kiindulási BMI-re való korrigálás után. Ez pusztán annak volt köszönhető, hogy ezek az iskolások a felvilágosító órák után naponta mintegy 220 ml-rel több vizet fogyasztottak, mint korábban.
Rebecca Muckelbauer, a vizsgálat vezető kutatója figyelemre méltónak tartja, hogy ilyen kis bevatkozással még a hátrányos helyzetű kisiskolások esetében is sikerrel lehet küzdeni az elhízás ellen.

Weisz Júlia

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés