Sportszív és élsportszív

Malissa Wood és Aaaron Baggish szívgyógyászok és maratoni futók. Néhány éve azzal kezdtek foglalkozni, milyen sporttársaik szíve, hogyan alkalmazkodik az edzések kényszerítette terheléshez. Kíváncsiak voltak, hogyan különíthető el a sportszív attól a ritka, de veszélyes betegségtől, amelyben a szívizomzat kifejezetten megvastagodik és ami életveszélyes szívritmuszavarokra hajlamosít.

A két orvos először az amerikai gyorskorcsolyázókat vizsgálta. Ezeknek a sportolóknak a szíve nem lesz olyan nagy, mint például az evezősöké, de a kutatók azt figyelték meg, hogy pihenés közben különlegesen működik. A korcsolyázók szívének főleg a jobb kamrája erősödik meg. Nyugalomban szívük különlegesen ellazul és gyengébben működik, mint az ülő munkát végző embereké. - "Olyan, mintha hibernálva lenne. De amikor kezdődik a verseny: mint amikor a motort berúgják" - magyarázta Wood.

Tavaly a kutatók ultrahangos szívvizsgálót, ekhókardiográfot vittek a gyorskorcsolyázók edzéseire. Arra voltak kíváncsiak, milyen változások észlelhetők az erős tréningek után. A versenyzők szíve az edzés befejezésekor igen gyorsan zsugorodott és már szinte alig különbözött a közönséges fiatalok szívétől.

A szakorvosok most az olimpiára készülő evezősök szíve iránt érdeklődnek. Ezen sportolók szíve rendkívül nagy, mert alig van sport, amelyik a szívet olyan mértékben veszi igénybe, mint az evezés. Az evezősök testüknek minden izmát használják, húzás közben valamennyi izom ritmusosan megfeszül és ellazul: ez olyan véráramlást tesz szükségessé, amihez a szív maximális teljesítménye kell. Az amerikai szakemberek azért is az evezősökkel kezdtek foglalkozni, mert az ő szívük eleve nagy. A magyarázat egyszerű: az evezősök általában magas emberek: három Pekingbe készülő versenyzőjük igazi óriás, szívük mérete az ultrahangos szívvizsgálat tanúsága szerint kétszerte volt nagyobb, mint a hasonló korú és testméretű férfiaké.

Wood és Baggish megfigyelte, hogy ezeknek a versenyzőknek a szíve az edzések során megnagyobbodott. A mind nagyobb izomtömeg torpedó-alakot öltött: a szív elsősorban fölfelé és lefelé nőtt.

Olasz kutatók 1994-ben 27 sportág versenyzőit vizsgálták: ultrahangos technikával mérték a szív nagyságát, a kamraizomzat vastagságát és a kamra üregét. A súlyemelők, birkózók szívkamrája átlagosan vastagnak bizonyult a kamra üregéhez képest. A kerékpárosok, evezősök és úszók szíve arányosan megnőtt és az izomzat is maximálisan megerősödött.

Ugyanaz a munkacsoport arra is kíváncsi volt, hogy a nagyobb izomtömeg összefügg-e a sportolóknál gyakran észlelhető, szabálytalan szívütésekkel. A versenyzők 24 órán át viselték az EKG-görbét folyamatosan fölvevő készüléket, előzetesen pedig megmérték a vizsgált sportolók szívizmának tömegét.

Úgy tűnt, hogy elit sportolóknál a szabálytalan szívütések előfordulása nem függ össze közvetlenül a kemény edzések során megvastagodó szívizomzattal. A kutatók úgy gondolták, hogy ezek a változások élettani, alkalmazkodási jelenségek és veszélyt nem jelentenek. Az ilyen a szívritmuszavarok ezek szerint ártatlanok, de vannak életveszélyes, halálos változatok is. Amerikai kutatók összegyűjtötték azokat a hirtelen bekövetkező haláleseteket, melyek áldozatai fiatal sportemberek voltak. Megelőző tünet általában nincsen: az áldozat összeesik és meghal, de az első percekben az újraélesztés esélye még aránylag jó.

Amikor Kimberley G. Harmon és munkatársai összegyűjtötték azoknak a hirtelen halált halt sportolóknak a pontos kórtörténetét, akik hat év alatt haltak meg az Egyesült Államokban, a statisztika szomorú eredményt mutatott. A fiatal sportemberek újraélesztése csak 11 százalékban járt sikerrel.

Az újraélesztés valójában gyerekjáték: alapvető része a mellkas erélyes, ritmusos nyomogatása, percenként átlag százszor azért, hogy ezzel pótoljuk az álló szív működését. A szívmasszázs mellett a defibrillátor használata szükség esetén fontos eleme az újraélesztésnek. A korszerű defibrillátorok félautomata eszközök, melyek kinyitásra érthetően mondják, mit kell tenni annak, aki az áramütéssel igyekszik megszüntetni a halálos szívritmuszavart.

Több ország iskoláiban megtanították a tanulókat a szívmasszázs végzésére, a defibrillátor működtetésére. Az Egyesült Királyságban 9-14 éves gyerekek fél óra alatt sajátították el az újraélesztést és kifogástalanul végezték, sőt a tizenévesek olyan erővel tudták a próbabábú mellkasát nyomni, hogy néhány percig, amíg a szaksegítség is megérkezhet, fönntartották volna a vérkeringést.
Ez azt jelenti, hogy megfelelő iskolai tanterv esetén a gyerekek segítségében reménykedhetünk: van esély a túlélésre. Jó lenne, ha a felnőttek is megtanulnák, hogy bármelyikünk, bármikor és bárhol hirtelen halállal végezheti. Ilyenkor csak egymásban bízhatunk.

Dr. Matos Lajos (MTI-Panoráma)