hirdetés

 

Új hatóanyag jöhet a Parkinson-kór ellen?

Annak ellenére, hogy jelenleg nem létezik gyógyszer a Parkinson-kór visszafordítására vagy megállítására, a tüneteket, illetve azok súlyosbodását lehet késleltetni. Egy új, magyar kutató közreműködésével tett felfedezés alapján talán meg is lehet állítani a kór előrehaladását egy eddig a szorongás kezelésére használt hatóanyag segítségével, írja az Index.

A Parkinson-kór az Alzheimer után a második leggyakoribb neurodegeneratív (idegpusztulással járó) betegség, amely mozgásszervi rendellenességekkel, főként remegéssel jár, amit többek között az agy mozgatóműködésében fontos szerepet játszó substantia nigra (feketeállomány) nevű agyrész idegsejtjeinek elhalása okoz. Bár egyes kezelések javíthatják a beteg mozgáskoordinációját, máig nem áll rendelkezésre olyan gyógymód, amely a betegség hátterében húzódó folyamatokat érintené. Egy Magyarországra hazatért, korábban Németországban kutató magyar idegtudós, Szegő Éva legújabb eredményei azonban az első működő Parkinson-gyógyszer lehetőségét is felvetik.

A sejtek energiaellátásáért felelős sejtszervecske, a mitokondrium hajdan önálló baktérium volt, így nemcsak a sejthártya borítja, de benne megtalálható a baktériumokra jellemző gyűrű alakú DNS maradványa is. Külső membránjában ülnek olyan receptorfehérjék, amelyek a mitokondrium és a sejt többi része közötti kommunikációhoz elengedhetetlenek. Amikor ezekhez köt egy szabályozómolekula, az számos folyamatot indíthat be a mitokondriumok belül, ezzel változtatva meg működését. Ilyen receptormolekula a transzlokátor protein-18 (TSPO18) is, amelynek fő feladata, hogy a sejtplazmából bejuttatja a koleszterint és a koleszterolt a mitokondrium belsejébe. Ott a koleszterinből neuroszteroidok jönnek létre, amelyek rendkívül fontosak a teljes idegrendszer egészséges működése szempontjából – például a Parkinson-kór folytán kialakuló neurodegeneráció ellensúlyozásában is.

A neuroszteroidok akkor képződnek megfelelő gyorsasággal, ha a TSPO18 jól szuperál. Vagyis, elméletben, ha a transzlokátor fehérje működését támogatjuk valahogy, azzal lassíthatjuk a Parkinson-kórt. Szegő Éva, a Német Neurodegeneratív Betegségek Kutatóközpontja korábbi kutatójának és munkatársainak eredményei pedig arra mutatnak, hogy ez az álom valósággá válhat.

A világ egyik vezető idegtudományi folyóiratában, a Journal of Neuroscience-ben megjelent tanulmányban kimutatták, hogy létezik egy molekula, amely a transzlokátor protein serkentése révén nyújthat védelmet az idegsejtek tömeges elhalása ellen. A történet egy véletlen felfedezéssel kezdődött: már korábban rájöttek, hogy a receptorhoz kapcsolódó egyik vegyület alkalmas arra, hogy a pozitronemissziós tomográf (PET) felvételein láthatóvá váljék az ideggyulladás, vagyis például a Parkinson-kór súlyosbodására utaló egyik legfontosabb tünet. Viszont nem sokkal később az is kiderült, hogy a TSPO18-hoz kötődő egy másik molekula (úgynevezett ligandum), túl a diagnosztikai felhasználáson, a terápiában is hasznos lehet. A molekula a szorongás kezelésében bizonyult hatékonynak a klinikai teszteken, írja a lap.

A teljes információ az Index-en

 

(forrás: Index)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...