hirdetés

 

Szono-mechanogenetikai módszer szolid tumorok kezelésében

Egy kreatív, új eljárás jelentősen fokozhatja a CAR-T-sejt terápia hatásosságát szolid tumorok kezelésében is, ahol eddig rendszerint kudarcot vallottak.

A Nature folyóiratban október 31-én jelent meg a University of Southern California kutatóinak cikke, amelyben egy olyan módszer kifejlesztéséről számoltak be, amelynek révén a szolid tumorok mintegy saját magukat jelölik ki célpontként, így az immunrendszer könnyebben képes felismerni és elpusztítani őket. Az eljárás során fókuszált ultrahanghullámokat alkalmaznak a daganatsejtek „előhangolására”, hogy azok felismerhetőbbé váljanak a kiméra antigénreceptorral (CAR) módosított T-sejtek számára. Ezek az immunsejtek forradalmasították ugyan a hematológiai daganatok kezelését, ám szolid tumorok kezelésében eddig kevés sikerrel alkalmazták őket. Ennek oka, hogy a CAR T-sejt terápia a vérben keringő daganatsejtek esetében rendkívül hatékony, mivel azok közvetlenül hozzáférhetők és könnyen célba vehetők, a szolid tumorok azonban mélyen a szövetekben rejtőznek, és egészséges sejtekből álló mikrokörnyezet veszi őket körül. Minden tumor más, így nehéz olyan jelzőmolekulát találni, amely kizárólag a daganatsejteket jelöli meg, anélkül, hogy az ép szövetek károsodnának.

Erre a problémára találtak egy kreatív megoldást a kutatók: fókuszált ultrahang segítségével mechanikai ingerrel késztették a daganatsejteket egy meghatározott felszíni fehérje, a CD19 expressziójára. Ez a fehérje célpontként szolgál a CAR T-sejtek számára, amelyek így nemcsak az adott sejteket pusztítják el, hanem a környező daganatsejteket is támadják.

A kutatócsoport olyan genetikai kapcsolót épített be a daganatsejtekbe, amely két jelre reagál: az ultrahang által kiváltott mechanikai stresszre és a biztonságosan alkalmazható doxiciklin antibiotikumra, amelynek korábban is volt szerepe daganatellenes terápiákban. Ez a kettős biztonsági mechanizmus, az úgynevezett „ÉS logikai kapu”, csak akkor aktiválódik, ha mindkét jel jelen van. Ilyenkor a daganatsejt felszínén megjelenik a CD19 antigén, amely helyben aktiválja a CAR T-sejteket. Így a tumor egy része egy olyan „kiképzőközponttá” válik, amely segíti az immunsejtek célzott támadását a környező daganatsejtek ellen.

A kutatók kimutatták, hogy a CAR T-sejtek nem okoznak toxicitást a tumoron kívüli szövetekben, mivel az aktiváció kizárólag az ultrahanggal kezelt régióban történik. Ez biztosítja, hogy az egészséges szervek, szövetek ne sérüljenek, még akkor sem, ha hasonló antigént fejeznek ki. A koncepció hatékonynak bizonyult akkor is, amikor a daganatsejteknek csupán 10–15%-a expresszálta a tréningmarkert, hiszen ezek elegendőek voltak a CAR T-sejtek szélesebb körű aktiválásához.

Az ultrahang alkalmazásának egyik legnagyobb előnye a pontosság: a hullámok műtét vagy invazív beavatkozás nélkül fókuszálhatók mélyen a testben, és kizárólag a tumor helyén aktiválják a genetikai kapcsolót. Sejttenyészetekben, tumor organoidokban és egér modellszervezetekben végzett kísérletek igazolták, hogy az ultrahangos előhangolás biztonságos, nem invazív és rendkívül precíz, lokális immunválaszt vált ki anélkül, hogy a környező szöveteket károsítaná. Bár a vizsgálat elsősorban prosztatarák modelleken zajlott, a módszer hatékonyságát emlődaganat és glioblastoma sejteken is igazolták.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a rendszer széles körben alkalmazható különböző tumorok esetében. Az ultrahang energiájának felhasználása a sejtek viselkedésének befolyásolására, vagyis az úgynevezett „szono-mechanogenetika” új távlatokat nyithat a jövőbeli terápiákban. A tumor és az immunsejtek egyidejű módosítása lehetővé teszi a kezelés szelektivitásának és hatékonyságának jelentős mértékű fokozását.

A kutatás fontos lépést jelent a CAR T-sejt terápia biztonságosabbá és hatékonyabbá tételében szolid tumorok esetében, és hozzájárulhat ahhoz, hogy ez a forradalmi jelentőségű immunterápia a hematológiai típusú daganatokon túl szélesebb körben is alkalmazható legyen.

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Tricking tumors into marking themselves for destruction with focused ultrasound

Tumour priming by ultrasound mechanogenetics for CAR T therapy

 

Fotó: AdobeStock
Fotó: AdobeStock

Irodalmi hivatkozás:

Chi Woo Yoon et al, Tumour priming by ultrasound mechanogenetics for CAR T therapy, Nature Materials (2025). DOI: 10.1038/s41563-025-02391-8

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...