hirdetés

 

Szex, facebook, csokitorta... – konferencia Budapesten

A világon elsőként rendez viselkedési függőségekről szóló konferenciát az ELTE Pszichológiai Intézete hétfőn és kedden Budapesten.

Bár a közbeszédben és a szakirodalomban is egyre több szó esik olyan függőségekről - viselkedési addikciókról -, amelyek nem a kémiai szerekkel kapcsolatosak, ezekről ma még viszonylag keveset tudnak a szakemberek.

Demetrovics Zsolt, az ELTE Pszichológiai Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: "a kutatók korábban nem foglalkoztak integráltan a viselkedési függőségekkel, az a felismerés, hogy ezek a betegségek tüneteikben, okaikban és kezelésükben is sok hasonlóságot mutatnak egymással és a kémiai addikciókkal is, s ezért egy egységes keretben, viselkedési addikcióként kezelendők, viszonylag új".

A szakember, aki egyben az Akadémiai Kiadó és az ELTE Pszichológiai Intézet gondozásában megjelenő Journal of Behavioral Addictions című nemzetközi szakfolyóirat főszerkesztője, elmondta, hogy a lap körül folyó szakmai munka adta az ötletet a konferencia megszervezésére.

A konferencián szó lesz többek között a szerencsejáték-függőségről, az internetfüggőségről, a kényszeres vásárlásról, a szexuális addikciókról, az online játékokkal kapcsolatos függőségekről, a kleptomániáról és az evészavarokról is. A terület szaktekintélyei foglalkoznak ezen zavarok neurobiológiai, genetikai és pszichológiai hátterével, előfordulásuk gyakoriságával és a kezelési lehetőségekkel is.

A budapesti rendezvényre a világ vezető egyetemeiről és kutatóintézeteiből érkeznek kutatók: előadást tart többek között Marc Potenza az amerikai Yale Egyetemről, Alexander Voiskounsky az oroszországi Lomonoszov Egyetemről és Jon E. Grant a Chicagói Egyetemről, Wim van den Brink az Amszterdami Egyetemről, Kenneth Blum a Floridai Egyetemről és Mark Griffiths a Notthingham Trent Egyetemről.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...