hirdetés

 

Patkósdenevérek hozhatják a következő pandémiát

Az orosz patkósdenevérekben keringő sarbecovírusnak a kutatók szerint aggasztó tulajdonságai vannak, írja az Infostart.

Tüskefehérjéjét ez a vírus is képes úgy használni, hogy megfertőzhesse az embert – állapították meg a Washingtoni Állami Egyetem (WSU) kutatói. A Khosta-2 néven is ismert vírussal kapcsolatos felfedezésekből levont következtetések hatására nem variánsok ellen védő, hanem a sarbecobvírusok teljes családjával szemben hatékony oltásokra lenne szükség a szakemberek szerint.

"Kutatásunk ismételten bebizonyítja, hogy az Ázsián kívüli vadon élő állatokban keringő sarbecovírusok még olyan helyeken is, mint Nyugat-Oroszország, ahol a Khosta-2 vírust találták, globálisan veszélyt jelentenek az emberek egészségére és a SARS-CoV-2 ellen folyamatban lévő oltási kampányokra" – írta Michael Letko, a WSU virológusa és a tanulmány társszerzője egy közleményben.

A Euronews cikke szerint sarbecovírusok százait fedezték fel az elmúlt években, azok nagy része ázsiai denevérekben tenyészik és képtelen megfertőzni az emberet. A Khosta-1 és a Khosta-2 azonban a Szocsi Nemzeti Park közelében élő denevérekben él, és csak kezdetben tűnt úgy, hogy ártalmatlan lesz az emberre.

"Genetikailag ezek a furcsa orosz vírusok úgy néztek ki, mint néhány világ más részén felfedezett vírus, de mivel nem hasonlítottak a SARS-CoV-2-re, senki sem gondolta, hogy van bennük valami, ami miatt izgatottnak kellene lenni. Amikor azonban jobban megvizsgáltuk őket, nagyon meglepődtünk, mert kiderült, hogy képesek emberi sejteket megfertőzni. Ez megváltoztatja az ezekkel a vírusokkal kapcsolatos ismereteinket" – fogalmazott Letko az Infostart szerint.

(forrás: Infostart)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...