Nyüzsgő életet fedezett fel a Holt-tengerben az első búvárexpedíció
A Holt-tengerről egy ideje már gyanítják a kutatók, hogy valami rejtélyes történik a tömény, sós víz mélyén. Mivel a tó vize szinte azonnali fulladást okozna, ha véletlenül lenyelnék, eddig nem tolongtak a búvárok, hogy a titok végére járjanak. 2010-ben azonban megtört a jég, és az idén bemutatott eredmények sok meglepetéssel szolgáltak.
A Holt-tenger első ránézésre, sőt hosszas tanulmányozás után is teljesen kihaltnak tűnik. A sókoncentráció eléri a 33,7 százalékot, azaz a tó vize körülbelül tízszer sósabb, mint az óceánoké, amelyek sótartalma mindössze 3,5 százalék. A magas sótartalom miatt a part menti sziklákat sókéreg borítja, és a vízbe merészkedő fürdőzők akarva sem tudnak lemerülni. A fürdés húsz percnél tovább nem ajánlott, mert a tó kiszívná a vizet az emberi testből (a hatalmas ozmózisnyomás-beli különbség miatt).
A Holt-tenger másik érdekessége, hogy ez a Föld legalacsonyabb pontja. Ráadásul évről évre alacsonyabb lesz, mert a Jordán-folyóból eredetileg ide ömlő vizet eltérítették, hogy Izrael, Jordánia és Palesztina lakóinak szomját oltsa.
A biológusok már az 1930-as évek óta tudják, hogy a tó még nem teljesen halott. Tele van mikrobákkal, amelyek egész jól elboldogulnak abban a sós lében, amely távol tartja a vetélytársaikat, amelyek barátságosabb környezetben legyőznék őket. Általánosságban véve a víz 1000-10.000 ősi egysejtűt, úgynevezett archaeát tartalmaz milliliterenként. Ez az érték ugyan jóval alacsonyabb, mint a tengeri mikrobák koncentrációjáé, de azért még így is elég jelentős. Néha, amikor kedvezőek a körülmények, a tavon vörös színű vízvirágzás figyelhető meg. Ilyen fordult elő 1980-ban és 1992-ben.
A tavaly a vízbe merészkedő, de eredményeiket csak most nyilvánosságra hozó izraeli és német búvárokat meglepő kép fogadta. A Holt-tenger fenekén édesvizű források fakadnak. A felszín alatt 30 méterrel akár 15 méter átmérőjű és 20 méter mély kürtőkből tör fel a víz. Ezeket a forrásokat különféle érdekes geológiai alakzatok veszik körül.
Ami azonban itt is igazán különlegessé teszi ezeket a forrásokat, az a közelükben nyüzsgő élet. A forrássziklák tetejét zöld biofilmek (mikrobák alkotta bevonat) borítják. Ez a biofilm fotoszintézissel hasznosítja a nap energiáját, de képes felhasználni a vízben lévő szulfidokat is. A sziklák alját kizárólag szulfidokat fogyasztó (szulfidok oxidációjából energiát nyerő) baktériumok borítják. Ezek fehér biofilmeket alkotnak.
A Holt-tengerben korábban még sosem találtak baktériumtelepeket vagy biofilmeket. Az ezekben élő baktériumoknak még a kürtők körül hirtelen változó édes és sós vizű áramlatok okozta koncentrációingadozásokkal is meg kell birkózniuk.
Mint azt a búvárcsoport egyik tagja, Danny Ionescu, a lipcsei Max Planck Intézet tengerbiológusa a Scientific Americannek elmondta: az extremofil baktériumok közül eddig ismert szélsőségesen halofil, vagyis sókedvelő mikrobák elpusztulnak, ha édesvízbe kerülnek, és fordítva. A kutatók jelenleg még csak találgatnak azzal kapcsolatban, hogyan viselik el a sókoncentráció ilyen szélsőséges ingadozásait a források környékén élő baktériumok.
