Mi a női orgazmus eredete?
Az evolúcióbiológusok eddig sikertelenül küzdöttek a női orgazmus megmagyarázásával. Most a Yale Egyetem Rendszerbiológiai Intézete és a Cincinnati Orvosegyetem kutatói egy lépéssel közelebb jutottak.
Mihaela Pavličev és Gunter Wagner tanulmánya – The Evolutionary Origin of Female Orgasm – a Journal of Experimental Zoology– Molecular and Developmental Evolution című szaklapban jelent meg. Mint a neonatológus és evolúcióbiológus szerzők kifejtik, mivel a női orgazmusnak nincs nyilvánvaló szerepe a szaporodásban, az evolúcióval foglalkozó szakemberek számára nagy rejtélyt jelent, hogy mi lehet az adaptív értéke. Már csak azért is kérdéses a női orgazmus funkciója, mert az meglepően ritkán és megbízhatatlanul társul a heteroszexuális közösüléshez, különösen abban az esetben, ha nem történik járulékos klitorisz-igerlés, és jóval gyakoribb maszturbáció vagy homoszexuális közösülés során, teszik hozzá a szerzők E. A. Lloyd 2005-ös áttekintésére hivatkozva (The case of female orgasm: bias in the science of evolution). Mire való akkor a női orgazmus? – teszik fel a kérdést a kutatók.
Mindeddig kétféle hipotézis született, és nem voltak támpontok azzal kapcsolatban, hogy melyiknek lehet igaza, nyilatkozták a szerzők. Az egyik elmélet szerint a női orgazmus egy korábbi funkció maradványa, ami már nem hordozza az eredeti feladatot, míg a másik úgy véli, hogy pusztán a spermiumtranszferhez alapvetően fontos férfi orgazmusra ható szelekciós erő melléktermékeként létezik.
Tanulmányukban Pavličev és Wagner abból indultak ki, hogy az eddigi hipotézisek csak az emberi (maximum főemlős) biológiára fókuszáltak, és elmulasztották az evolúciós eredet számbavételét. Mindazonáltal egy tulajdonság evolúciós szerepének megmagyarázásához arra is szükség van, hogy azonosítsuk annak más fajokban fellelhető homológjait. Mindezek után a szerzők amellett érvelnek, hogy a hímek orgazmusához hasonlóan a nőstények orgazmusa is már jóval a főemlősök előtt megjelent, és a nők orgazmusa egy olyan ősi és adaptív tulajdonságból alakult ki, ami nem feltétlenül hasonlít a női orgazmusra, és eredetileg más volt a funkciója.
A homológok számbavételéhez a szerzők nem az orgazmus neurológiai vagy a viselkedéses, hanem endokrin sajátságait vettek figyelembe: arra a hormonfelszabadulásra fókuszáltak, ami a női orgazmust és az emlős fajok nőstényeinek orgazmusát követi (prolaktin, és kisebb mértékben oxitocin). (Mint írják, érvelésük megértéséhez alapvető fontosságú annak ismerete, hogy az embernél ez a hormonfelszabadulás nem a közösülést, hanem a klitorális orgazmust kíséri.) Szabadon hozzáférhető cikkükben ezután áttekintik az emlősök reproduktív evolúcióját, a szexet vagy orgazmust követő hormonfelszabadulás szerepét, és az emlősnőstények külső nemi szervének anatómiai változásait.
Megállapítják: a belső megtermékenyítés kialakulása után a ritmusos petefészekműködés legősibb formája a külső körülményekhez igazodó ovuláció lehetett, amikor az utódnemzésre alkalmas időjárási viszonyok (a fénymennyiségen keresztül) és a rendelkezésre álló hím (a közösülésre adott reflexes hormonválasz révén) váltották ki a nőstény szervezetében a petesejt érését. A közösülés hatására felszabaduló prolaktin az ovuláció kiváltásán túl segítette a megtermékenyült petesejt beágyazódását is.
Az evolúció során a továbbiakban megváltozott az ovulációt kiváltó inger, és a petesejtérés felszabadult a külső befolyás alól: kialakult a belső ritmust követő, spontán, ciklusos ováriumműködés. Bár már nem volt szükség rá az ovuláció kiváltásához és a terhesség fenntartásához, mivel ezt a szerepet átvették a petefészek által termelt hormonok, a közösülést (nőknél az orgazmust) követő prolaktinfelszabadulás továbbra is megmaradt.
Pavličev és Wagner kifejtik: az anatómiai bizonyítékok is azt támasztják alá, hogy a női orgazmus elvesztette eredeti funkcióját. A spontán ovuláció kialakulásával párhuzamosan ugyanis a klitorisz új helyre került: míg korábban a kopulációs csatornában helyezkedett el, így ingerlése a közösülés során egyértelmű volt, a spontán ovuláló fajokban kikerült a kopulációs csatornából, sőt a főemlősök evolúciója során egyre távolabb került attól.
Az evolúciós múltunkból ittfelejtődött női orgazmus aztán szert tehetett másodlagos funkcióra (pl. pszichés kötődés kialakítása), írják a szerzők, ahogy ez más esetekben is előfordult (pl. tollak, haj, úszóhólyag), ez pedig megmagyarázhatja, hogy miért maradt fenn az evolúció során.
