hirdetés
2025. július. 18., péntek - Frigyes.
hirdetés

 

Már születés előtt mérgeznek a GMO-k

A még meg sem született babák kilencvenhárom százaléka GMO-val fertőzött  – ezzel a címmel közöl részleteket egy tanulmányból a NaturalNews.com nevű portálra hivatkozva a Mindennapi.

A biotechnológia ipar által terjesztett hazugságot leleplező, határkőnek számító új tanulmány került nyilvánosságra Kanadában. Leleplezték azt a hamis állítást, miszerint bizonyos fajta genetikai növényvédőszerek, amelyeket genetikailag módosított termények termelésénél használtak nem kerülnek be az emberi szervezetbe a táplálkozás során – írja a Natural News.com.

A quebec-i Sherbrook Egyetemi Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati osztályának kutatói bebizonyították, hogy a genetikailag módosított kukoricánál és más terményeknél használt Bt méreganyag kétséget kizáróan a véráramban köt ki. Ez ellentétben áll azzal, amit a nagy biotechnológiai cégek állítanak, ugyanis ezt a mérget a tesztelt várandós anyák kilencvenhárom százalékának vérében megtalálták. A Reproductive Toxicology című lapban közzétett tanulmány elmagyarázza, írja a Natural News.com, hogy a Bt méreganyag nem csupán közvetlenül a genetikailag módosított termék elfogyasztásával lép be az emberi szervezetbe, hanem úgy is, ha olyan húst, tejet és tojást fogyasztunk, melyek olyan állattól származnak, amelyeknek csupán a takarmánya tartalmazott GMO-t.

A vizsgálaton átesett összes nő között az alábbi eredményre jutottak: a várandós anyák nyolcvan százalékánál a babák köldökzsinórvérében kimutatták a Bt mérget, a nem várandósak hatvankilenc százalékánál szintén megtalálták ezt.

Az ok egyszerű: számos országban gond nélkül engedélyezik a genetikailag módosított terményeket, mert úgy tájékoztatják a döntéshozókat, hogy a genetikailag módosított termények nem különböznek a hagyományos terményektől. A biotechnológia ipar éveken át azon dolgozott, hogy elleplezze a genetikailag módosított termények előállításánál használt módosítók és vegyszerek bármilyen egészségre gyakorolt kockázatát, valamint megpróbálták elhitetni mintha bármely az ételben megmaradó genetikailag módosított anyag, lebomlana az emésztő rendszerben. Most miután napvilágra került, hogy az ilyen fajta állítások egyszerűen kitalációk számos szerveződés sürgeti a kormányokat, hogy vegyék ki a GMO-kat az élelmiszer láncból.

Mindaddig, amíg a GMO-k biztonságosságáról szóló tanulmányok többségét olyan cégek publikálják, amely ezeket a termékeket létrehozzák, addig aligha lehet ezeket a tanulmányokat hiteles, megbízható adatforrásnak elfogadni. Mindezt tetézi, hogy Észak- és Dél-Amerika valamint Európa országainak számos kormánya lényegében üdvözli a GMO-k jelenlétét az élelmiszer láncban, miközben ezek több mint kétes tudományos alapokon nyugszanak.

(forrás: NaturalNews.com, www.mindennapi.hu)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...