Információrobbanás agyzsugorodással
Az információrobbanással, internetfejlődéssel hirtelen megváltoztak a dolgok: a viselkedés- és gondolkodásmódok, életstratégiák és kapcsolatok. Mindez drámai változásokat okoz az emberi testben is, zsugorodik például az agyban az orbito-frontális kéreg, ami a fontos érzelmekért felelős, írja a Veszprém@.
Egyre több a csak virtuális és nem valós élmény és kapcsolat. Terjed az önzés és az elmagányosodás, a lelki elsivárosodás, amin érdemes lenne elgondolkodni – hívta fel a figyelmet Freund Tamás agykutató többek között a fejlődés zsákutcáiról is beszélve a Lovasi Estéken.
Manapság azt halljuk, hét lépésben a világon bárki elérhető. De mire megyünk vele, ha ez nem valódi, csak virtuális kapcsolat? Igazi, kölcsönös kapcsolatokra a mindössze száz-kétszáz emberből álló kis közösségek képesek, ezekben lehetséges a felelős gondolkodás, az egymásra figyelés, a szolidaritás kultúrájának az átörökítése. Legfeljebb ilyen körben tudunk valóságos szociális kapcsolatokat fenntartani. A természeti népek ma is ekkora közösségekben élnek, mert ebben még átlátható, ki hányadán áll a másikkal.
Freund Tamás, a neves neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében működő Agykéreg Kutatócsoport vezetője az állatvilágból hozott rá példát, hogyan zárják ki az önzőket a közösségből a vérszívó denevérek. Ezek a denevérek harminc-negyven fős kolóniákban élnek a dél-amerikai dzsungelben, és közülük általában csak egy-kettő talál az éjszakai vadászat során megfelelő méretű emlőst, amelynek a véréből szívhat. A többiek egymás hasát letapogatva kérnek jóllakott társuktól, és az vagy ad nekik, vagy nem. Egy denevér akkor járna jól, ha bármikor kérne, mindig kapna, de ő senkinek nem adna – így ő jutna a legtöbb táplálékhoz. Ő lenne a legvitálisabb, ezáltal néhány nemzedékváltás során az önző viselkedésre hajlamosító génjei terjednének el. Ám ha az egyedek többsége ilyen volna, kipusztulna az egész kolónia. Ezeknek a vérszívóknak az agya képes nyilvántartani, ki nem osztotta meg a közösséggel a táplálékot, és annak máskor ők sem adnak. Így az önző egyedeket kiközösítik, akik éhen halnak. Ha nagyobb közösségekben élnének, képtelenek lennének megjegyezni, hogy melyik volt önző, és akkor az önzők érvényesülnének, ami végső soron ugyancsak pusztuláshoz vezetne.
Az emberi közösségek is hasonlóan működnek, így fejlődött ki az az embertípus, amely kis közösségekben együttműködő, de nagyobb közösségekben, mint egy város vagy ország, már önző és kihasználja társait.
