hirdetés

 

Gének is befolyásolják a dohányzástól való függést

A dohányzás elkezdését és a függővé válást jelentős mértékben befolyásolhatják a gének is – jelezte három tanulmány, melyeket a Nature Genetics című szakfolyóirat online kiadásában vasárnap tettek közzé.

A tanulmányok 140 ezer dohányzó és nem dohányzó ember genomjának vizsgálatán alapulnak.
A kutatók a 11-es kromoszómán találtak egy olyan génváltozatot, amely szoros összefüggést mutatott a dohányzás elkezdésével, és egy másikat a 9-es kromoszómán, amely a dohányzásról való leszokással volt kapcsolatban. A 8-as és a 19-es kromoszómán található bizonyos génváltozattal élő emberek pedig nagyobb eséllyel szívtak több cigarettát – naponta átlagosan fél szállal -, mint azok, akik nem hordozták ezeket a génmódosulatokat, valamint 10 százalékkal nagyobb volt náluk a tüdőrák kockázata is.
A mostani megállapítások kibővítik a nikotinfüggőséggel már korábban kapcsolatba hozott gének körét. Együttesen olyan diagnosztikai eszköz kifejlesztését tehetik lehetővé, amellyel egykor megállapíthatják majd, hogy kinél van emelt kockázata a dohányzástól való függőség kialakulásának.
A dohányzás mindenki egészségére ártalmas, ám egyesek számára az átlagosnál rosszabb – hangsúlyozta Kari Stefansson, a deCODE elnevezésű izlandi genetikai adatbányász vállalat igazgatója, az egyik tanulmányban ismertetett kutatás vezetője. Mint hozzátette, még nem ismerik az anyagcsere-útvonalakat, amelyek segítségével ezek a gének hozzájárulnak a kockázathoz.
A tüdőrák és a dohányzás közötti kapcsolat több mint fél évszázada ismert, ám a tudósok még ma is keresik a választ az emberek között tapasztalható nagy különbségekre abban, hogy mennyire könnyen szoknak rá a cigarettára, mennyit dohányoznak, milyen nehézséget jelent számukra a leszokás, illetve milyen mértékben esendőek e kórral szemben.

A tanulmányok 140 ezer dohányzó és nemdohányzó ember genomjának vizsgálatán alapulnak.

A kutatók a 11-es kromoszómán találtak egy olyan génváltozatot, amely szoros összefüggést mutatott a dohányzás elkezdésével, és egy másikat a 9-es kromoszómán, amely a dohányzásról való leszokással volt kapcsolatban. A 8-as és a 19-es kromoszómán található bizonyos génváltozattal élő emberek pedig nagyobb eséllyel szívtak több cigarettát – naponta átlagosan fél szállal –, mint azok, akik nem hordozták ezeket a génmódosulatokat, valamint 10 százalékkal nagyobb volt náluk a tüdőrák kockázata is.

A mostani megállapítások kibővítik a nikotinfüggőséggel már korábban kapcsolatba hozott gének körét. Együttesen olyan diagnosztikai eszköz kifejlesztését tehetik lehetővé, amellyel egykor megállapíthatják majd, hogy kinél van fokozott kockázata a dohányzástól való függőség kialakulásának.

A dohányzás mindenki egészségére ártalmas, ám egyesek számára az átlagosnál rosszabb – hangsúlyozta Kari Stefansson, a deCODE elnevezésű izlandi genetikai adatbányász vállalat igazgatója, az egyik tanulmányban ismertetett kutatás vezetője. Mint hozzátette, még nem ismerik az anyagcsere-útvonalakat, amelyek segítségével ezek a gének hozzájárulnak a kockázathoz.

A tüdőrák és a dohányzás közötti kapcsolat több mint fél évszázada ismert, ám a tudósok még ma is keresik a választ az emberek között tapasztalható nagy különbségekre abban, hogy mennyire könnyen szoknak rá a cigarettára, mennyit dohányoznak, milyen nehézséget jelent számukra a leszokás, illetve milyen mértékben esendőek e kórral szemben.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...