hirdetés
2025. november. 13., csütörtök - Szilvia.
hirdetés

 

Csak tekernek, de nem viselnek védősisakot

A gyermekkori kerékpárbaleset áldozatainak mindössze 11 százaléka visel védősisakot a baleset pillanatában – hozták nyilvánosságra az Amerikai Gyermekgyógyász Társaság orlandói kongresszusára benyújtott előadás-kivonatban.

Különösen a 12 évesnél idősebbek és a rossz szociális helyzetben lévő kisebbségi gyermekek körében volt nagy azok aránya, akik védősisak nélkül ültek a nyeregbe.

Az Egyesült Államok prevenciós szolgálatának (CDC, Centers for Disease Control and Prevention) adatai szerint körülbelül 33 millió gyermek megközelítőleg 10 milliárd órát kerékpározik évente. Ezzel együtt a kerékpárbalesetek és az ezekhez kapcsolódó fejsérülések évente körülbelül 150 ezer sürgősségi osztályos vizitet tesznek szükségessé és közel 400 gyermek halálát okozzák.

Az „Etnikai és szocioökonómiai különbségek a sisakviselésben kerékpárbalesetek kapcsán” című előadás szerzői Los Angeles régiójából dolgozták fel az összes gyermekkori kerékpárbaleset adatait 2006 és 2011 között. Az alábbi adatokat gyűjtötték: védősisak viselése, nem, életkor, biztosítottsági státusz és etnikai hovatartozás. Külön elemzésben foglalkoztak azzal, hogy a sisakviseléshez milyen arányban kapcsolódott sürgősségi műtét, morbiditás és mortalitás, illetve mennyi volt a kórházi tartózkodás időtartama.

Az adatok szerint az adott periódusban 1248 gyermek szenvedett el balesetet kerékpározás közben. A gyermekek medián életkora 13 év, a fiúk aránya 64 százalék volt. Összességében az áldozatok 11,3 százaléka viselt védősisakot a fejét a baleset pillanatában, ezen belül a fehér bőrú gyermekek 35,2 százaléka, az ázsiai származásúak 7 százaléka, a fekete bőrűek 6 százaléka és a spanyol ajkúak 4 százaléka. A kutatók a biztosítási státuszban is alapvető különbségeket figyeltek meg: a sisakviselő áldozatok 15,2 százaléka rendelkezett privát biztosítással, 7,6 százaléka pedig állami egészségbiztosítással. A 12 évesnél idősebbek között nagyobb volt azok aránya, akik védősisak nélkül kerékpároztak.

Összességében a kerékpárbalesetet szenvedett gyermekek 5,9 százaléka szorult sürgősségi műtétre, és a gyermekek 34,1 százalékának képességei tértek vissza a sérülés előtti szintre. A halálozási arány 0,7 százalékénak adódott. A kilenc halálos áldozat közül nyolcan nem viseltek védősisakot.

„Vizsgálatunk arra világít rá, hogy a korábbinál nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk a kisebbségi etnikai csoportokban, a 12 évesnél idősebbek körében, illetve a hátrányos helyzetű rétegekben, ha érvényt akarunk szerezni a Los Angeles megyében működő kerékpár-biztonsági programok célkitűzéseinek” – hangsúlyozza a szerző, dr. Veronica F. Sullins.

Az etnikai és szocioökonómiai egyenlőtlenségeket feltáró regionális vizsgálatok segítséget nyújthatnak az adott közösségen belül különösképpen veszélyeztetettek azonosításához, ami lehetővé teszi, hogy a közösségek hatékonyabban használják ki a rendelkezésükre álló forrásokat. „A gyermekek és a serdülők körében a legnagyobb a véletlen sérülések aránya, ezért ennek a területnek prioritást kell kapnia a sérülésprevenciós programokban is” – teszi hozzá.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...