hirdetés

Gyermekbiztonság: évente 250-300 gyerek hal meg

A balesetek egy éves kor fölött több gyermek és fiatal életét követelik, mint az összes betegség együttvéve. A cél nem kevesebb, mint tíz év alatt a 0-24 éves korcsoport körében 30 százalékkal csökkenteni a véletlen balesetek okozta halálozást – üzente a 3. Európai Biztonsági Konferencia szatellit rendezvénye, melyet magyar szakemberek számára szerveztek június 15-én, Gödöllőn.

Csaknem százötven gyermekorvos, védőnő és egészségügyi szakdolgozó találkozott az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) és a United Way Magyarország Erőforrás Alapítvány által szervezett, a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) által támogatott egész napos Gyermekbiztonsági konferencián, mely a hazai Európai Uniós elnökség kiemelt rendezvénye volt. A szakemberek egyetértettek abban, hogy a társadalom egészének összefogása nélkül nem csökkenthető számottevően a véletlen balesetek okozta halálozások száma.

Az iskolai nyári szünet idején otthon, a táborokban, a vízpart mellett, sőt még a közúton is fokozottabban oda kell figyelni a gyermekekre, hogy megelőzhessük a bajt – figyelmeztetett előadásában Páll Gabriella, az OGYEI főtanácsosa, háziorvos, a rendezvény szervezőbizottságának vezetője. A szakember a Nemzeti Gyermek- és Ifjúságbiztonsági Akciótervet ismertetve elmondta: a program a legsúlyosabb kimenetelű véletlen baleseteket kívánja eredményesebben megelőzni. 

Százezer lakosra jutó halálozás Magyarországon 2005-2007

„Nem csak a szülők és fiatalok segítése, hanem számos területen dolgozó szakember folyamatos képzése is rendkívül fontos a megelőzésben; olyan össztársadalmi ügy ez, amellyel évente akár száz gyermek és fiatal élete menthető meg” – mondta Páll Gabriella. A szakember szerint sok veszély leselkedik a kisdedektől a serdűlőkig minden gyerekre; a fulladás, a forrázás, a lezuhanás, a mérgezés, a félrenyelés, a közlekedési- és sportbalesetek következtében minden évben – főleg a nyári szünidőben – sok ezer gyerek megsérül és közülük 250-300 meghal. 

Halálos kimenetelű véletlen balesetek száma Magyarországon 2005-2007

Az Akcióterv legfontosabb célkitűzése, hogy tíz esztendő alatt a 0-24 éves korcsoport körében 30 százalékkal csökkentse a véletlen balesetek okozta halálozást – összegezte a szakember.

Ennek érdekében a Nemzeti Gyermek- és Ifjúságbiztonsági Akcióterv (a teljes anyag PDF formátumban elérhető itt illetve megtalálható a csatolt fájlok közt a cikk alján) a „Közös kincsünk a gyermek” Nemzeti Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Program keretében öt átfogó célt határoz meg:

  1. Közlekedésbiztonság: A 0-24 éves korosztály halálos és súlyos közúti baleseti sérüléseinek jelentős számszerű csökkentése a közúti biztonság valamennyi területén (ember, jármű, közút és környezet, mentés) folyó összehangolt tevékenységgel, kiemelten a gyermekek, fiatal gépjárművezetők, gyermeket szállító szülők és hivatásos gépjárművezetők, valamint a közutak tervezőinek, fenntartóinak, üzemeltetőinek és a forgalom szervezőinek oktatásával, képzésével, balesetmegelőzési készségeik javításával.
  2. Otthonbiztonság: A 0-24 éves korosztály halálos és súlyos otthoni baleseti sérüléseinek jelentős számszerű csökkentése a lakókörnyezet biztonságának, valamint a gyerekek, fiatalok, szülők védőnők, házi gyerekorvosok/háziorvosok, pedagógusok, gondozók-nevelők baleseti-megelőzési készségeinek javításával.
  3. Gyermekintézmények biztonsága: A 0-24 éves korosztály nevelési-oktatási és egészségügyi intézményekben bekövetkező halálos és súlyos baleseti sérüléseinek jelentős számszerű csökkentése a biztonságos környezet kialakításával, a gyerekek, fiatalok, szülők, gondozók, nevelők, iskola-egészségügyi szolgálat, ápolók, kisegítők valamint fenntartók balesetmegelőzési készségeinek javításával.
  4. Játék-, szabadidő-, sportbiztonság: A 0-24 éves korosztály játék, szabadidőtöltés, sportolás közben bekövetkező halálos és súlyos baleseti sérüléseinek jelentős számú csökkentése a szabadidős tevékenység feltételeinek, valamint a gyermekek, fiatalok, szülők, pedagógusok és szabadidős intézmény/létesítmény fenntartók balesetmegelőzési készségeinek javításával.
  5. Koordináció, értékelés, monitorozás: Az eredményes és fenntartható gyermek- és ifjúságbiztonsági tevékenység kereteinek kialakítása, az intézmények közötti együttműködés javítása, a koordináció, az értékelés, a monitorozás elméletének kidolgozása és gyakorlatának bevezetése.

A gyermekbiztonság médiabeli megjelenéséről szólt a szakemberek és az újságírók részvételével zajlott kerekasztal-beszélgetés, melyet Süveges Gergő, az MTV munkatársa vezetett. A panelbeszélgetésen a gyermekbiztonsági szakmát Kassai Tamás, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet főorvosa, Gégény István, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának tagja, valamint Csonkáné Kojnok Magdolna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakembere képviselte.

A média feladatairól, a rossz hír működéséről, a balesetek megelőzési módjainak széleskörű megjelentetéséről Nagy Judit, az Orvostovábbképző Szemle főszerkesztője, Danó Anna, a Népszabadság szakújságírója, valamint Károlyi Gabriella, a Duna Tv Család-Barát című műsorának műsorvezetője beszélt. Az újságírók elmondták, hogy a médiára is komoly felelősség hárul, ezért javasolják, minél több műsor foglalkozzon – kiemelten a nyári szünidő elején – a balesetek megelőzésének módjaival, a tragikus hírek bemutatásán túl pedig térjenek ki a prevencióra is.

A konferencia leglátványosabb programja a vízbiztonsági bemutató volt, mely során egy üvegfalú medencében mutatták be a vízi, valamint a víz közeli veszélyes helyzeteket, a veszélyben lévő gyermekek mentését és első ellátásának lépéseit. A Szent Flórián Búvár Sportegyesület és a Magyar Gyermekmentő Alapítvány által szervezett bemutatón a meghívott vendégek is jól láthatták, hogyan kell elsajátítani az alapvető fogásokat, melyekkel megelőzhető a tragédia.

A konferencián előadást tartott Dinesh Sethi, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) balesetmegelőzési tevékenységének főkoordinátora, Kiss Csaba, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság elnöke, valamint mások mellett Zacher Gábor is. A Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológus főorvosa az alkohol és drogok rizikószerepéről beszélt, valamint a megelőzés lehetőségeiről is szólt. A gyermek- és fiatalkori közlekedési balesetek megelőzéséről Pausz Ferenc, a Global Road Safety Partnership Hungary Egyesület elnöke szólt, az iskolai baleset-megelőzésről pedig Vörös Éva, a United Way Magyarország programigazgatója beszélt. Gorda Zsolt, a KÖBE termékfejlesztési vezetője előadásában hangsúlyozta, hogy a biztosítók feladatai közel sem merülnek ki a káresetek enyhítésében. Az Egyesület is mind többet tesz a megelőzés érdekében, ezért hozta létre a Tudatos Vezetők Klubját, ezért ad direkt kedvezményeket a gyermekes szülőknek, s ezért szervez, támogat közlekedésbiztonsági rendezvényeket.

Mire figyeljen a kisgyermekes szülő?

A kis- és óvodáskorú gyermekeket általában gyakran, a fiúkat gyakrabban éri baleset. Ebben az életkorban legtöbben saját otthonukban vagy annak környékén sérülnek meg, ennek oka, hogy a felfedezés időszakát élik. Javasolt tehát elővigyázatosságból néhány intézkedést megtenni a házban és a ház körül: 

Terasz, kert:

  • Tartsa zárva az ajtókat, nehogy a gyermek kiszökjön.
  • A növényvédő szereket eredeti csomagolásban, a gyermek elől gondosan el kell zárni.
  • A kerti szerszámokat a gyermek elől szintén elzárva tárolja.
  • Háziállatokkal csak szoros felügyelet mellett játszhat a kisgyerek.
  • A kerti medence, tó az úszni nem tudó gyerekek számára nagy veszélyt jelent. Körbe kell keríteni!

A teljes ház:

  • Elektromos aljzatokat gyermekbiztonsági zárral biztosítsa.
  • Az ablakokra szereljen biztonsági zárat.
  • Tanítsa meg gyermekét, hogy játék után el kell pakolni.
  • Ne engedje gyermekét a forró sütő közelébe.
  • A késeket, ollókat, villákat olyan helyen tárolja, ahol a gyermek nem érheti el.
  • A tisztítószereket magasan, a gyermek által nem látható és el nem érhető helyen tárolja.
  • Nyíltterű fűtőtestek esetében használjon védőrácsot.
  • A gyógyszereket zárható, a gyermek számára nem látható helyen tárolja.
  • A lakás legveszélyesebb helyiségei a fürdőszoba, a konyha, a kamra.
  • Alakítsa olyanná a gyermekszobát, nappalit, hogy ott gyermeke számára érdekes, korának megfelelő, biztonságos tér és játéklehetőség legyen.
(forrás: MedicalOnline)

Kapcsolódó fájlok

hirdetés

Könyveink

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...