hirdetés

 

Az újgenerációs óvszer hozzátesz a szexhez

150 éve nem változott az eszköz dizájnja, azonban tavaly elkezdődtek egy egészségesebb és élvezetesebb változat klinikai próbái.

Már az ókori egyiptomiak és rómaiak is használtak kondom-szerűséget, írja H. Youssef A kondom története című cikkében (Journal of the Royal Society of Medicine).

Az európai orvosi irodalomban először Gabriele Falloppio (aki után a fallopian tube, azaz a petevezeték a nevét kapta) számolt be óvszerrel kapcsolatos kísérletekről: a XVI. századi olasz anatómus 1100 férfit vett rá, hogy a szifilisz megelőzése céljából vászonból, illetve különböző állatbőrből, állati bélből és húgyhólyagból készült óvszerrel védekezzenek, írja a New Scientistben Hannah Krakauer.

Az 1564-ben posztumusz megjelent tanulmány szerint az 1100 kísérleti alany közül egy sem kapta el a betegséget, bár, mint az egyik részt vevő híresség, Casanova beszámolt róla, nem szerették a használatát.

A gumi a vulkanizáció 1844-es felfedezése (Charles Goodyear) után vált óvszer-alapanyaggá, habár eleinte az így készült kondom olyan vastag volt, mint egy bicikli-belső, folytatja cikkében Hannah Krakauer, majd hozzáteszi: a folyékony latex megjelenése az 1930-as évektől lehetővé tette, hogy a „gumi” vékonyabb, rugalmasabb és tartósabb legyen. Azóta az óvszer lényegében nem változott – nem mintha nem lenne igény a fejlődésre, hiszen, mint használói mondják, az eszköz nem túl szexi, és nem tökéletesen biztonságos: megfelelő használat mellett is a nők 2 százaléka esik teherbe évente.

Mint Youssef írja már idézett cikkében, bár már a nők is használtak kecske-húgyhólyagból készült kondomot az ókori Rómában fogamzásgátlás céljából, a modern időkben 1993-ban bevezetett női óvszer népszerűsége meg sem közelíti a férfiak által használt változat sikerét: míg az előbbiből évente 12 millió fogy, az utóbbiból 10 milliárdnyit használnak el.

A fejlesztési próbálkozások közül érdekes Jan Vinzenz Krause ötlete, aki kitalálta, hogy a férfiak használhatnának nemi szervükre porlasztott latex kondomot is, azonban a kísérleti alanyok csak az ujjukat merték a spray-nek kitenni.

A tavaly klinikai kipróbálás stádiumába jutott legújabb ötlet Daniel Resnic-től és Ray Chaveztől származik, a vizsgálatokat az Egyesült Államok Nemzeti Egészségvédelmi Intézete finanszírozza. Az új óvszer új anyagot, szilikont használ, ami rugalmasabb és nyújthatóbb, mint a latex, és az is kiderült, hogy hatékonyabb a vírusok és baktériumok távoltartásában. Sokan úgy vélik, hogy felhelyezési módja is kényelmesebb, ugyanis nem „göngyölíteni” kell, hanem inkább „csúsztatni”, ráadásul a hozzáadott extra „gerendázat” miatt mindkét partner számára élvezetesebb a szex vele, mint nélküle. Három változatot is tesztelnek: férfiaknak és nőknek valót, illetve olyat, amelyet speciálisan anális szexre terveztek. A férfiak számára készülő kondom esetében járulékos előny, hogy a tervezők egy szeparált részt is kitaláltak az óvszer elejébe, amelyet egyenirányító billentyű választ el a fő résztől, így a folyadék csapdába kerül, nem tud visszafolyni.

Mint a tervezők elmondják: „Külön koncentráltunk arra, hogy az óvszer kellemes élményt nyújtson, mert ez elősegíti, hogy használják is az emberek.”

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...