hirdetés

 

Az MTA teljes kutatóhálózatát átszervezik?

Még idén májusban drasztikusan átszervezik az Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát, az intézetek egy részét megszüntetik, írja a 168 óra.

A 168 óra információi szerint Palkovics László innovációs miniszter még idén májusban drasztikusan átszervezi a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát. A tervek szerint az intézetek egy részét megszüntetik, az MTA pedig megmarad köztestületnek, talán kap egy székházat és valamennyi vagyont is megtarthat. A kutatóhálózatot viszont teljesen leválasztják róla annak ellenére, hogy tavaly nyáron még azt mondta Palkovics, hogy nem nyúlnak hozzá.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjénél múlt hét végén a Professzorok Batthyány Köre delegációja járt, a megbeszélés után Palkovics László a küldöttség egy tagját felhívta telefonon, majd hosszasan beszélt arról, mennyire elhivatott az MTA átalakítása mellett.

A lap úgy tudja, létrehoznának egy Eötvös Lorándról elnevezett intézetet, ahová azok az intézetek kerülnének, amelyeket a miniszter is megtartana. Ilyen például a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), vagy a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet. A humán intézetek egyben tartása viszont nem cél, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont talán valamelyik egyetemhez kerül, a természettudományi intézeteket pedig várhatóan a Bay Zoltán intézethálózathoz csatolják.

Egy kutató szerint az is elhangzott a telefonbeszélgetés során Palkovics Lászlótól, hogy tisztában van azzal, hogy elindult a kutatók között a szervezkedés, vagyis, hogy „sorosista elemek” vannak az MTA-n, ezen belül is főleg a Humán Tudományok Kutatóházában, de ő ettől nem fog meginogni, erős a pozíciója.

Emellett állítólag az is elhangzott, hogy ha esetleg nem pályáznak a témakiírásokra a kutatóközpontok, akkor a teljes akadémiai törvényt átírják, nem csak a finanszírozásról szóló fejezetet.

(forrás: 168 óra)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...