A Salmonella mint étvágygerjesztő

Az eddigi elképzelések szerint a fertőzések sztereotipikus viselkedési változásokat váltanak ki. A betegségmagatartás része az étvágytalanságon kívül többek között a láz, az alvászavar, a szociális visszahúzódás is; a magyarázat szerint ezek a viselkedésformák adaptív stratégiák, amelyek növelik az akut fertőzés túlélésének esélyét. Azonban állatkísérletek arra hívják fel a figyelmet, hogy az étvágytalanság – anorexia – nem minden esetben előnyös a megfertőzött számára, az étvágy változásával kapcsolatos előnyök tehát igencsak kontextusfüggőek, írják tanulmányukban Sheila Rao és munkatársai (Pathogen-mediated inhibition of anorexia promotes host survival and transmission).

Az egyesült államokbeli Salk Institute for Biological Studies kutatói szerint a kérdés azért is különösen érdekes, mert sok orvosi beavatkozás célja a betegségmagatartás befolyásolása, így fontos azon mechanizmusok megértése, amik az egyes magatartásformák kialakulását eredményezik, és azoknak a kontextusoknak a feltárása is alapvető, amelyekben ezek a magatartásformák hasznosak, vagy ellenkezőleg, károsak a megfertőzött személy számára.

Bár az anorexia az egyik legalaposabban tanulmányozott betegségmagatartás, az egérkísérleteik eredményét a Cell című szaklapban ismertető, immunológusokból és mikrobiológusokból álló csapat mégis meglepődött, mivel az derült ki, hogy a salmonellafertőzés hatására nő az állatok étvágya. Az S. typhimurium által blokkolt anorexiás válasz következtében javul a megfertőzött állatok túlélése, nő az általuk elfogyasztott táplálék mennyisége, nő székletük mennyisége is, így hatékonyabban tudják továbbadni a fertőzést.

A kutatócsapatot vezető Janelle Ayres nyilatkozata szerint eddigi tudásunk alapján azt gondoltuk, hogy minél nagyobb egy pathogén betegségokozó képessége, annál inkább képes a továbbterjedésre is. Azonban most kiderült, hogy például az S. typhimurium virulenciája kisebb lett az evolúció során, és így könnyebb további fertőzéseket kialakítania.

Az intesztinális pathogén S. typhimurium az egéren kívül az embert is előszeretettel fertőzi meg; az eddigi vizsgálatok, amelyek a pathogén és a megfertőzött gazdaszervezet étvágya közötti kapcsolatot tanulmányozták, valószínűleg azért nem adtak valós képet, mert leginkább azt nézték, mi történik a kísérleti állatokkal, ha a baktériumot vagy a baktérium által termelt anyagokat közvetlenül a véráramba juttatják. Ayres csoportja azonban orálisan fertőzte meg az állatokat, azaz utánozta a baktérium természetes fertőzési útvonalát (az S. typhimurium kontaminált széklettel terjed).

Mint a kutatók kifejtik, a megfertőzött szervezet reakciója csak részben magyarázza a betegség lefolyását, és eredményük valójában logikus: a pathogén számára fontos a folyamatos tápanyag-ellátás, a szaporodását biztosító stabil niche és a hatékony fertőzési útvonal. Amennyiben megszelídül a baktérium kórokozó képessége, és lehetővé teszi, hogy a megfertőzött állat egészséges maradjon, többet táplálkozzon, a baktériumnak a terjedésre is nagyobb esélye lesz.

A kutatók az S. typhimurium étvágynövelő hatásának mechanizmusát is felderítették. A betegségmagatartást – így a fertőzésre általában bekövetkező étvágycsökkenést is – a bélben felszabaduló citokinek és a n. vagus mediálja, aminek ingerülete a hipotalamusz étvágyközpontjára hat. Az S. typhimurium azonban egy fehérjéje (leucine rich repeat protein, SlrP) révén akadályozza a gyulladást, az inflammasoma aktiválódását, az IL-1β érett formájának termelődését. A virulencia csökkenése révén végeredményben fokozódik a transzmisszió.

A kutatók reményei szerint a fertőzés transzmissziójának jobb megértése révén a jövőben jobb terápiás formák is kialakulhatnak, így pl. elképzelhető, hogy antibiotikumok helyett a táplálkozás módosításával is kezelhetők lesznek egyes infekciók.