A régiek közül jönnek az új gyógyszerek

Epidermális rákok kiegészítő terápiája lehet

Az oszteoporózis kezelésében széles körűen alkalmazott biszfoszfonátok megelőzhetik egyes epidermális rákok kialakulását, sőt a meglévők növekedését is visszafordíthatják, még a tirozinkináz-gátló kezelésre rezisztenssé vált tumorok esetén is, írja két, a Proceedings of the National Academy of Sciences leutóbbi számában megjelent tanulmány. Agnes Stachnika, valamint Tony Yuena és munkatársaik írásai - Repurposing of bisphosphonates for the prevention and therapy of nonsmall cell lung and breast cancer, továbbáBisphosphonates inactivate human EGFRs to exert antitumor actions

– bemutatják, hogy a biszfoszfonátok a humán epidermális növekedési faktor receptorokhoz (HER/EGFR) kötődnek, és gátolják azok működését. Mint a tanulmányok vezető szerzője, dr. Mone Zaidi elmondja, mivel a biszfoszfonátok a csontvesztés kezelésében már befogadott szerek, és régóta ismert biztonságosságuk, amint bebizonyosodik, hogy emberek körében is akadályozzák a tumornövekedést, hamar alkalmazhatók lesznek a HER+ epidermális rákok kezelésében is.

A nemkissejtes tüdőrákok (NSCLC), valamint az emlő- és a vastagbélrákok egy része a HER-családba tartozó tirozinkinázok szomatikus mutáció következtében kialakuló fokozott aktivitása következtében fejlődik ki (az NSCLC-esetek 30%-a és a vastagbélrákok 90%-a a HER1 genetikai mutációja következtében, míg az emlőrákok 25%-a a HER2 genetikai mutációja következtében). A biszfoszfonátok a HER kináz-alegységéhez kötődve gátolják annak működését, még olyan esetekben is, amikor a tumor rezisztenssé vált a korábban alkalmazott tirozinkináz-gátlókra, így pl. a trastuzumabra, erlotinibre vagy gefitinibre.

A kutatók korábbi megfigyelések alapján - miszerint biszfoszfonátokkal kezeltekben alacsonyabb bizonyos rákok előfordulása – kezdték munkájukat: a MIT (Massachusetts Institute of Technology) kutatói által kifejlesztett, jól ismert Connectivity Map (cmap) adatbázis felhasználásával megnézték, mely gének aktivitása változik biszfoszfonátok szedése következtében (a cmap gyógyszerek, betegségek és gének közötti kapcsolatok feltérképezésével foglalkozik, olyan géneket azonosít, amelyek aktivitása módosul egy-egy gyógyszercsoport hatására). Zaidi az eredményeik hasznosításával kapcsolatosan megjegyzi: „Habár a felfedezés nagyon ígéretes, egyelőre nincs olyan vállalkozói modell, amelyben a szükséges klinikai vizsgálatokat el tudnánk végezni, hiszen a biszfoszfonátok generikus termékek, így nincs esély a szabadalmaztatásukra. Valószínűleg a szövetségi kormányhoz fogunk fordulni támogatásért.”

Inflammaszóma-gátlás

A Science-ben publikált kutatás szerint - Nucleoside reverse transcriptase inhibitors possess intrinsic anti-inflammatory activity – a HIV/AIDS gyógyításában széles körűen használt, a retrovírusok szaporodását gátló reverz transzkriptáz inhibitorok (RTI-k) a száraz típusú makuladegeneráció kezelésében is fontos eszközök lehetnek. Benjamin Fowler és munkatársainak tanulmánya bemutatja, hogy az RTI-k gyulladásellenes aktivitást is kifejtenek, amely független azok reverz transzkriptáz inhibitor aktivitásuktól: gátolják a P2X7-mediált NLRP3 inflammaszóma-aktivációt, így hatékonyak lehetnek a P2X7-mediált betegségek - a choroidális neovaszkularizáció (a száraz makuladegeneráció), a graft-versus-host reakció és a steril májgyulladás - megelőzésében, illetve kezelésében.

A lehetséges gyógyszerhatás (eddig még csak egérkísérletek állnak rendelkezésünkre) azért is kiemelkedően fontos, mivel a makuladegeneráció az idősebbek körében jelentkező vakság vezető oka, és napjainkban 90%-ban kezelhetetlen; a száraz makuladegeneráció terápiájára nincs semmilyen elfogadott módszer. Mint a tanulmány vezető szerzője, dr. Jayakrishna Ambati elmondja, az RTI-k felhasználása azért is  előnyös lehet, mert ezek a szerek kifejezetten olcsók. Érdekesség e szerek új célú felhasználásával kapcsolatban, hogy eredetileg nem a HIV/AIDS kezelésére lettek kifejlesztve, hanem az 1960-as években rákterápiában próbálkoztak velük, majd a ’80-as években ezek lettek a HIV/AIDS kezelésben elsőként elfogadott szerek.

A vírusreaktiváció gátlása

Ma még nem rendelkezünk olyan szerrel, amely képes lenne a látens herpes simplex vírusfertőzés kezelésére. A jelenleg elfogadott terápiák csak az aktív szakban, a vírusreplikáció során hatnak, ami a vírusok rezisztenciájának kialakulását is eredményezi. A dr. Thomas M. Kristie által vezetett kutatócsapat egy antidepresszívumként használt szer, a tranylcypromin herpes simplex vírusfertőzés elleni hatásait tanulmányozta állatmodellekben, és azt találták, hogy az nemcsak a tüneteket csökkenti, de a látens vírusfertőzés esetén jelentkező vírustovábbadás (shedding) esélyét is, mivel akadályozza a vírus reaktivációját (James Hill és munkatársai: Inhibition of LSD1 reduces herpesvirus infection, shedding, and recurrence by promoting epigenetic suppression of viral genomes; Science Translational Medicine).

A tranylcypromin epigenetikusan módosítja a herpeszvírust: gátolja annak transzkripcióját, konkrétan a vírus szaporodásában alapvető szerepet játszó hiszton demetiláz, a lysin-specifikus demetiláz1 (LSD1) működését. A tanulmány eredményeképp tehát az is kiderült, hogy a vírus a látencia időszakában is aktív, amennyiben kromatinja dinamikus állapotban van, és epigenetikus eszközökkel befolyásolható.

A tranylcypromint 1948-ban szintetizálták, eredetileg amfetamin-analógként fejlesztették ki, majd 1959-ben fedezték fel monoamino-oxidáz gátló hatását. Mivel sok, és esetenként súlyos mellékhatással rendelkezik, antiviáris gyógyszerként való alkalmazására nem a közeljövőben fog sor kerülni..