hirdetés
2025. november. 16., vasárnap - Ödön.
hirdetés

 

A mozgás valahogy véd az emlőráktól

Azokban a nőkben, akik mérsékelt fokú fizikai tevékenységet végeznek, kisebb az emlőrák kockázata a menopauza után, mint inaktív társaikban – tudatta egy június 25-én megjelent közlemény.

A kutatók azt mutatták ki több mint 3000, részben emlőrákos, részben nem emlőrákos nőben, hogy azok, akik termékeny éveikben fizikailag aktívak voltak, kisebb valószínűséggel lettek emlőrákosok a menopauza után. Ugyanez vonatkozott azokra a nőkre is, akik az edzést csak a menopauza után kezdték el.

Ehhez nem volt szükség nagyon nagy intenzitású aktivitásra; a rendszeres testmozgás, bármilyen intenzitású is volt, már kifejtette az emlőrák kockázat csökkentő hatást.

Az eredmények, amelyek a Cancerben jelentek meg, megerősítik több korábbi vizsgálat eredményét, amelyekből ugyanezt a következtetést lehetett levonni. De akárcsak a korábbi vizsgálatok esetében, itt is csak két jelenség korrelációját lehetett megállapítani; az eredmények azt nem igazolják, hogy maga a testmozgás csökkentené az emlőrák kockázatát.

Mégis, van okunk azt vélni, hogy ez így lehet – mondta dr. Lauren McCullough, az Észak-Karolinai Egyetem (Chapel Hill) munkatársa, a kutatás vezetője.

Az egyik lehetséges mechanizmus közvetett: a testmozgás csökkenti a test zsírtartalmát, és azt tudjuk, hogy a fölös mennyiségű zsír kapcsolatban áll bizonyos hormonok, köztük az ösztrogén magas szintjével, valamint egyes növekedési faktorokéval, amelyek serkenthetik a tumor növekedését. De – tette hozzá dr. McCullough – a fizikai aktivitásnak direkt hatása is lehet: aktiválhatja az immunrendszert és növelheti a szervezet képességét a sejtkárosító szabad gyökök eltávolítására.

Mindez egyelőre csak feltételezés, de az eredményekből azt az általános egészségügyi következtetést biztosan le lehet vonni, hogy tanácsos a felnőtteknek egész életükben aktív fizikai tevékenységet folytatni – még ha ennek jó hatását egyelőre nem is tudjuk megmagyarázni.

A vizsgálatban 1500 Long Island-i emlőrákos nő vett részt, és 1500 olyan nem emlőrákos nő, akiknek életkora hasonló volt, mint az emlőrákosoké. Valamennyiüket kikérdezték arra vonatkozóan, hogy életük során mennyi fizikai tevékenységet végeztek és egyéb, az életstílust jellemző kérdésekre (pl. dohányzás, ivás) is válaszoltak.

A kutatók csak a menopauza utáni korban levő nőkben találtak kapcsolatot az emlőrák kockázata és a fizikai aktivitás között.

Azokban, akik reproduktív korukban (az első gyermekmegszületése és a menopauza között) hetente 10–19 órán át végeztek testmozgást, mintegy egyharmaddal kisebb volt az emlőrák valószínűsége, mint azokban, akik ebben a korszakban inaktívak voltak.

Kisebb volt a kockázat azokban a nőkben is, akik csak a menopauza után kezdték el a testgyakorlást. Ha hetente 10–17 órán át mozogtak, 30%-kal kisebb volt az esélyük az emlőrákra, mint fizikailag inaktív társaiknak.

Természetesen a fizikailag aktív és inaktív nők több tekintetben is különböznek. Ezért a kutatók úgy is elemezték az adatokat, hogy figyelembe vették a tanultság, a jövedelem különbségeit, a dohányzást és néhány más tényezőt, de az eredményeken ez nem változtatott.

„Soha nem késő elkezdeni a testmozgást” – hangsúlyozta dr. Mc Cullough. „Ha csak a menopauza után kezdi el valaki, azzal is javítja az esélyeit.

Annak a magyarázataként, hogy a fizikai aktivitás csak a menopauza után kialakuló emlőrák kockázatát csökkenti, a kutatók azt feltételezik, hogy más okok vezetnek az emlőrákhoz a menopauza előtt és utánírja a Reuters.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: Reuters)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...