hirdetés
2024. december. 21., szombat - Tamás.
hirdetés

 

A lenyűgöző agy

Molnár Zoltán idegtudós a gének és a környezet szerepét vizsgálja az emberi agy fejlődésében és evolúciójában. Nehéz és összetett terület ez. Az Oxfordban élő professzornak a Yale Egyetem két másik tudósával közösen az angol nyelvű kiadás után magyarul is megjelenik a testről, az agyról és a viselkedésről szóló könyve. A Szabad Föld interúja.

Nagykőrösön született 1964-ben, Szegeden szerzett orvosi diplomát 1988-ban. Ösztöndíjasként 1989-ben került Oxfordba, az agy fejlődését kezdte tanulmányozni, a mai napig ez szenvedélyes kutatási területe. Még mindig nagyon keveset tudunk az agyról?

– Az agykutatás már egyetemi tanulmányaim alatt is lenyűgözött. Benedek György és Bodosi Mihály professzorok nagy hatással voltak a későbbi kutatásaimra. Most Oxfordban a gének és a környezet szerepét vizsgálom az agy fejlődésében. Az idegfejlődési rendellenességek vizsgálata rendkívül fontos, mert egy fejlődési hiba óriási hatással lehet az egyén és családja egész életére. A fejlődő agy nemcsak a felnőtt­agy kisebb változata; ez egy teljesen más szerkezet, más sejtkapcsolatokkal és szabályokkal. Alaptudományra van szükségünk a betegségek mechanizmusainak megértéséhez, hogy hathatós terápiákat dolgozzunk ki a károsodások orvoslására. Azt vizsgálom, hogy idegrendszerünk sejtjei, a neuronok és a glia­sejtek hogyan születnek, vándorolnak, épülnek össze és finom­hangolják funkcióikat. Azt is kutatom, hogy a neuronális kapcsolatok hogyan formálódnak, hogyan maradnak működőképesek és hogyan szűnnek meg, amikor már nincs rájuk szükség, valamint azt, hogy mik a következményei az agykéreg korai fejlődési rendellenességeinek. Szeretném megérteni, hogy az agy különböző funkcióit mennyiben határozza meg a genetikai program kibontakozása, és mennyiben módosítja a környezet. (...)

–  Mi a fontosabb, a gének vagy a környezet?

– Mind a kettő nagyon fontos. A gének és a környezet precíz kölcsönhatása elengedhetetlen az agy fejlődéséhez. (...)

Legújabb könyve idén februárban jelent meg angolul Nagy-Britanniában, és nemsokára magyarul is a szakma elé kerül. Test, agy, viselkedés a címe. Miről szól a könyv?

– Hárman írtuk, így a dr. Móré Attila támogatásával megjelenő könyvben három részben adjuk közre az agykutatás különböző nézőpontjait. Az első részben én mutatom be az agy fejlődését és evolúcióját. A második részben az agy és a test többi része közötti kapcsolatot az anyagcsere oldaláról közelíti meg L. Horváth Tamás professzor a Yale Egyetemről. Végül a könyv harmadik részében az agyak közötti kölcsönhatást állítja a középpontba Joy Hirsch, aki szintén a Yale Egyetem professzora. Alapvető célunk azonban annak hangsúlyozása, hogy az idegtudomány, vagyis az agykutatás nem lineárisan fejlődő tudományág. (...)

A teljes interjút ITT olvashatja

(forrás: Szabad Föld Online)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink