A kisebbség rákos fájdalmait még kevésbé kezelik
A Texasi Egyetem MD Anderson Rákközpontjának kutatói kimutatták, hogy az invazív rákban szenvedők egyharmada nem részesül kielégítő fájdalomcsillapításban, s ezen belül a kisebbségek esetében kétszeres ennek a valószínűsége.
A Journal of Clinical Oncology-ban (JCO) publikált vizsgálat a legnagyobb prospektív tanulmány, amelyet valaha ambuláns betegeken végeztek a rákos fájdalommal és az ezzel összefüggő tünetekkel kapcsolatban.
A legelső átfogó vizsgálat a rákos fájdalom kezeléséről majdnem két évtizede jelent meg; a kutatásvezető dr. Charles Cleeland professzor volt, aki a mostani vizsgálatnak is senior szerzője. Dr Cleeland elmondta: „Évek óta tudjuk, hogy a rákos fájdalom alulkezelése jelentős népegészségügyi probléma, és hogy a kisebbségek azok, akik a legkisebb valószínűséggel részesülnek megfelelő fájdalomcsillapításban. A mostani eredmények azt mutatják, hogy nagyon kis előrehaladás történt: majdnem két évtized alatt csak 10 százalékkal csökkent a nem adekvát fájdalomcsillapítás aránya”.
A kutatásban invazív emlő-, bél-, tüdő- és prosztatarákban szenvedők vettek részt kezelésük bármelyik fázisában, és a betegeket az Egyesült Államok 38 intézményéből toborozták. Valamennyien ambuláns kezelésben részesültek, ami a kutatók szerint speciális helyzet, mivel ilyenkor a fájdalom fokát a beteget kezelő onkológus méri fel, míg a kórházi kezelés során általában fájdalom specialisták teszik ezt.
A betegek beszámoltak klinikai és demográfiai adataikról, s a dr. Cleeeland által kidolgozott módszerrel állapították meg fájdalmaik súlyosságát és a nekik rendelt fájdalomcsillapító hatásosságát. Az első felmérést követő egy hónap múlva ezt megismételték.
A 3023 azon résztvevő közül, akiknél nagy volt a fájdalom kockázata, 67 százalék (2026 személy) kapott fájdalomcsillapítót. A betegek kb. egynegyede volt kisebbségi: 12 százalékuk fekete, 9 százalékuk spanyolajkú, egy százalékuk ázsiai és egy százalékuk egyéb.
A kutatók eredményei szerint a 2026 fájdalomcsillapítót kapó beteg 67 százalékát (1356 személyt) kezelték megfelelően. Összesen 406 olyan beteg volt, akiket az első vizsgálat során alulkezeltek, de ezek 31 százaléka a második vizsgálat idejére már megfelelő fájdalomcsillapításban részesült. Viszont a súlyos fájdalmat panaszoló betegek 20 százaléka semmiféle fájdalomcsillapítót nem kapott sem az első, sem a második vizsgálat idején.
Mind az első, mind az egy hónap múlva végzett vizsgálat során az derült ki, hogy a kisebbségek kétszer akkora valószínűséggel nem kaptak kielégítő fájdalomcsillapító kezelést, mint a nem spanyolajkú fehérek. Az életkor és nem nem befolyásolta a kezelés minőségét, de a rákot túlélők körében szintén ritkább volt az adekvát fájdalomkezelés.
Dr. Michael Fisch, a vizsgálat vezetője ezt mondta: „A fájdalom a rák egyik legrettegettebb tünete, és óriási befolyása van az életminőségre és a betegek életvitelére. Eredményeink egy komoly diszkrepanciára hívják fel a figyelmet, nevezetesen arra, hogy a kisebbségekhez tartozóknak sokkal nagyobb esélye van az alulkezelésre – erre oda kell figyelnünk, és keményen kell dolgozni, hogy ezt a kiugró különbséget megszüntessük”.
A kisebbségiek nem megfelelő kezelését a kutatók több tényezővel magyarázzák: például rosszabb az ellátáshoz való hozzáférésük, kulturális és kommunikációs gátak állják el útjukat, kevésbé tudnak részt venni a betegek edukációjában, aggódnak a lehetséges addikció miatt és kevésbé szívesen beszélnek fájdalmaikról. Dr. Fisch ehhez még hozzátette, hogy szerepe lehet az implicit sztereotípiáknak és az elfogultságnak is az egészségügyi szakemberek részéről, még ha ennek nincsenek is tudatában.
Kevés vizsgálat tökéletes; ez sem az. Fel lehet róni a kutatóknak, hogy túl kevés betegségtípust vontak be a vizsgálatba, és hogy nem voltak adataik a betegek komorbiditásairól és szociális-gazdasági helyzetéről.
A vizsgálatsorozat következő lépése más rákos tünetek kezelésének tanulmányozása lesz, így az érzelmi distresszé és a fáradtságé.
