2024. december. 21., szombat - Tamás.

Visszamenőleg is kérhető az ingyenes SMA-szűrés

A Népszava szerint április végéig térítésmentesen, visszamenőleg is kérhetik a január elseje után születettek szülei az ingyenes SMA-szűrést.

Ez derül ki abból a lap birtokába került szakmai tájékoztatóból, amit Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, valamint a szűrésre kijelölt Semmelweis Egyetem és Szegedi Tudományegyetem gyermekklinikájának igazgatói jegyeznek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter február elsején jelentette be, hogy 450 millió forintból újraindítják a szűrést, ám az újszülöttek ellátásával foglalkozó intézmények még a múlt héten sem tudták megmondani, hol érhető el a térítésmentes vizsgálat. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a minap a Népszavának azt mondta: csak helyi tájékozatlanság lehet az oka, ha valaki nem jut hozzá a közfinanszírozott SMA-szűrésekhez, valamint azt ígérte, az érintett ellátók hamarosan megkapják a pontos eljárásrendet. Ez a dokumentum érkezett meg a hétvégén a hazai szülészetekre, az újszülött- és perinatális intenzív osztályokra, a házi- és házi gyermekorvosokhoz továbbá az otthonszülést vezető szakemberekhez.

A tájékoztató szerint a január 1. és február 29. között született babák térítésmentes szűrését utólag is lehet kérni, legfeljebb április végéig a a védőnőjüknél, a házi gyermekorvosnál. A vizsgálat elvégzéséhez a szülőknek ki kell tölteniük egy beleegyező és egy adatvédelmi nyilatkozatot.

A március elseje után születettek SMA-szűrése abban az intézményben kérhető, ahol a baba megszületett, illetve a kötelező anyagcsereszűréshez is leveszik a mintát. A vizsgálat elvégzésének feltétele, hogy a szűrőpapíron jelezni kell, a szülők kérik a vizsgálatot, írja a lap.

(forrás: Népszava)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!