hirdetés

Az orvosok ügyvédi letétbe helyezik a felmondást?

Ahogyan azt Papp Magor korábban jelezte, a rezidensek a cseh orvosokhoz hasonló ultimátumot adhatnak a kormánynak. A Magyar Nemzet úgy tudja, komoly szervezkedés kezdődött.

Az orvosok markáns fellépéssel kényszerítenék rá a kormányt a bérek emelésére - írja a Magyar Nemzet, amely úgy tudja: az érintettek ügyvédi letétbe helyezik felmondásukat, amelyet akkor „aktiválnának”, ha a kormány december 31-ig nem állapodik meg velük a fizetések rendezéséről. A téma szóba került a Világgazdaság szakmai konferencián is. Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke ott nem, azonban februárban az InfoRádióban beszélt egy hasonló szervezkedés lehetőségéről.

A napilap az információt vidéki orvosoktól kapta, és mint írják a bérkövetelés kezdő orvosoknál nettó 200 ezer, szakvizsgával rendelkezőknél pedig 300 ezer forint - az összeg tehát nem változik. Papp Magor tavaly novemberben a Medical Tribune-nek, az orvoselvándorlással kapcsolatban adott nyilatkozatában is a fenti keretet határozta meg, mivel annak  "a Rezidensszövetség mérése szerint már érdemi megtartó hatása lenne".

Februárban pedig már egy radikális akció képét vízionálta a rezidensek elnöke. Mint az InfoRádiónak mondta: "Sajnos fogy az idő. Azt látjuk, hogy az idén végzős hatodévesek egyre inkább keresik azokat a menekülései útvonalakat, amelyek által a magyar egészségügyi rendszeren kívül tudnak elhelyezkedni."

Papp Magor akkor kijelentette, a fiataloknak komoly jelzést kell adniuk annak érdekében, hogy az egészségügy megfelelő elsőbbséget kapjon a kormányzatnál. Amennyiben ezt az elsőbbséget megkapják, akkor mindent megtesznek azért, hogy a munkájukat hozzátegyék a társadalom boldogulásához. Ha viszont a rezidensek nem érzik magukat fontosnak, akkor le kell vonniuk a megfelelő következtetéseket - mondta. Hozzátette: ha a kormány nem hozza meg azokat az intézkedéseket, amelyek az egészségügy és a rezidensek helyzetén javítanak, akkor a cseh orvosokhoz hasonlóan ultimátumot intéznek a kabinethez.

(forrás: MedicalOnline, Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...