hirdetés
hirdetés
2024. május. 08., szerda - Mihály.
hirdetés

A MISEK ezer dolgozójának bére csökkent jelentősen

A január 1-jével megváltozott személyi jövdelemadó és adójóváírás szabályainak megváltozásával a miskolci MISEK Kft. egészségügyi dolgozói rosszul jártak. Ezért ma délelőttre az MSZP-frakció javaslatára rendkívüli közgyűlést hívtak össze - írja az Észak-Magyarország.

Az MSZP-frakció már a korábbi testületi üléseken is szorgalmazta a bérkompenzációt, a júniusi közgyűlés elé is beterjesztették javaslatukat, de a képviselők többsége arra szavazott, ne vegyék napirendre. Dr. Kriza Ákos polgármester akkor azonban hangsúlyozta: dolgoznak a bérkompenzáción, de az előző vezetés olyan állapotokat hagyott a MISEK-ben, ami miatt ez egyelőre nem lehetséges. Ahogy fogalmazott: „ígérgetni csak úgy lehet, ha van is a zsebünkben valami".

Dr. Tóth László ügyvezető pedig kiemelte: a bérkompenzáció kifizetése fedezet nélküli kötelezettségvállalás lenne a múlt következményeként többszázmilliós hiánnyal küzdő cégnél.

A MISEK dolgozóinak béremelése azért lenne szükséges, mert január 1-jével megváltozott a személyi jövedelemadó és az adójóváírás rendszere. A városi kórház 1600 dolgozójából ezren jártak rosszabbul, azaz kevesebb nettó fizetést vihetnek haza év elejétől. Míg a kormányzati és önkormányzati dolgozók esetében már megtörtént a bérkompenzáció, addig a miskolci MISEK Kft.-nél ez eddig elmaradt.

(forrás: Észak-Magyarország)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés