Újabb gyanúsítottak az orvosi segédeszközös csalási ügyben

Újabb 17 embert, köztük orvosokat és cégvezetőket fogtak el az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben, közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

Csaknem 250 rendőr 60-nál több helyszínen tartott kutatásokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indult büntetőeljárásban.

Az NVSZ feljelentése alapján folytat büntetőeljárást a nyomozó iroda 2022 novemberétől gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek vezetőivel és a velük kapcsolatban álló orvosokkal szemben bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, továbbá különleges adatra elkövetett személyes adattal visszaélés és hamis magánokirat felhasználása miatt.

A nyomozók újabb olyan cégeket azonosítottak be, amelyek nagy értékben, jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat gyógyászati segédeszközök után.

Ebben az elkövetői körben összesen 17-en voltak érintettek: hat orvos, nyolc cégvezető és három alkalmazott. Az ortopéd orvosok közül két szegedi, egy makói, egy szigetszentmiklósi, egy szekszárdi és egy budaörsi, míg a segédeszközöket gyártó cégek vezetői többségében szegediek, de van köztük egy ceglédberceli és egy budapesti is.

A gyanú szerint a szakorvosok a betegfelhajtók által hozott páciensek számára a legnagyobb állami támogatású eszközöket írták fel attól függetlenül, hogy a betegnek szüksége volt-e rá vagy sem, majd az ezek után járó állami támogatásokat jogosulatlanul visszaigényelték.

A KR NNI az NVSZ-szel, a Terrorelhárítási Központtal, a készenléti rendőrökkel, valamint a Baranya, a Csongrád-Csanád és a Hajdú-Bihar vármegyei nyomozókkal közösen kedden az ország több pontján egyszerre csapott le és tartott kutatásokat a gyanúsítottak tartózkodási- és lakhelyein, munkahelyein, illetve valamennyi cég telephelyén. Több tucat mobiltelefont, 47 számítógépet és laptopot, cégiratokat, vényeket, méretvételi lapokat, jótállási jegyeket, illetve gyógycipőket foglaltak le. A Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozói 1,5 terrabájtnyi adatot is kimentettek a különböző le nem foglalt számítógépekről. A nyomozók a gyanúsítottak folyószámlájáról, illetve tőlük készpénzben mintegy 80 millió forintot foglaltak le, míg vagyonvisszaszerzés keretében további több mint 70 millió forintnak megfelelő vagyont vontak el, illetve zároltak. A TEK műveleti egységeire azért volt szükség az elfogások során, mert több elkövető engedéllyel tartott lőfegyverekkel rendelkezett.

Az ügyben eljáró rendőrök mind a tizenhét elfogottat gyanúsítottként hallgatták ki jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint közfeladati helyezettel visszaélés miatt. Közülük hárman szabadlábon védekeznek, egy orvos bűnügyi felügyelet alatt áll, tizenhárman bűnügyi őrizetben vannak. Az eljárás alá vont gyanúsítottak száma így a korábbi novemberi és decemberi elfogásokkal együtt összesen 26-ra emelkedett.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...