Tűzijáték: a mozgáskorlátozottaké az Olimpiai park

A fővárosi Olimpiai parknál lévő rakparti részen a fogyatékkal élők, mozgáskorlátozottak nézhetik majd meg az augusztus 20-ai esti tűzijátékot.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta: a kormány a fogyatékosügyi képviseletekkel, szervezetekkel is egyeztetett arról, hogy a fogyatékkal élők, mozgáskorlátozottak, hol tudnák méltó módon és körülmények között megtekinteni az este 9 órakor kezdődő tűzijátékot. Így választották ki az V. kerületi Olimpiai parknál lévő rakparti részt, s ha a létszám indokolja, a parkot is megnyitják majd a mozgáskorlátozottak számára. Azt ajánlják, hogy már 8 óra körül közelítsék meg a helyszínt.

Nyitrai Zsolt felidézte: 2017 márciusában írták alá országos fogyatékosügyi szervezetekkel, érdekképviseletekkel – köztük a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével (MEOSZ), a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ), a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével (MVGYOSZ) és az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) – azt az együttműködési megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a fogyatékossággal élők is méltó módon tudjanak ünnepelni, emlékezni olyan nagy állami ünnepeinken, mint március 15., augusztus 20., és október 23. Ezen megállapodás aláírását követően levélben megkeresték a Megyei Jogú Városok Szövetségét, polgármestereit is, hogy lehetőség szerint ők helyben is kössenek hasonló megállapodásokat a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetekkel.

– Magyarországon mindenkinek joga és lehetősége van, hogy méltó módon tudjon ünnepelni, emlékezni – szögezte le Nyitrai Zsolt. Elmondta azt is, hogy Magyarországon több mint 600 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal. Fontos törekvésük az, hogy minden kormányzati döntésnél az ő speciális szempontjaikat, véleményüket is figyelembe vegyék. Ezen a területen különösen fontos, hogy érvényesüljön a "semmit rólunk, nélkülünk" elv.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink