Táplálkozási kísérletet végzett egy brit ikerpár

Egy brit ikerpár kipróbálta, mit érnek el a testükkel akkor, ha egyikőjük vegán, másikójuk pedig húsdiétát folytat, írja a BBC nyomán a Velvet.

Az egypetéjű ikerpár, Hugo és Ross Turner 12 hétig végezte a kísérletet, előbbi kizárólag növényi alapú, utóbbi pedig húsevő étrendet követett. Tejtermékeket és halféléket is csak Ross fogyaszthatott.

A fivérek – habár más ételekkel –, de ugyanannyi kalóriát vittek be a szervezetükbe mindennap, valamint az addigi edzéstervüket változtatás nélkül követték.

A folyamatot a BBC végig dokumentálta, a testvérek pedig folyamatosan megosztották pozitív, illetve negatív tapasztalataikat. Hugo először arról vallott, hogy kezdetben nagyon megviselte a testét a váltás, hamarosan azonban elkezdett alkalmazkodni a vegán étrendhez.

Hugónak ugyan végig sikerült fenntartania az energiaszintjét, a bélflórájának sokfélesége ugyanakkor „súlyosan” csökkent, miközben a testvéréé változatlan maradt. Ennél fogva a húsevő diétát követő Ross kevésbé volt hajlamos betegségeket összeszedni, ellenben jóval több feldolgozott élelmiszert fogyasztott.

A 12 hetes kísérlet végén a páros azt mondta, hogy „nem volt számottevő különbség, ha volt egyáltalán” az egészségükben. Hugo ugyanakkor tapasztalt néhány kisebb javulást: alacsonyabb lett a koleszterinszintje, leadott néhány kilót, és növelte a kettes típusú cukorbetegséggel szembeni ellenállóképességét.

A diéta kezdetén Hugo 83,9 kilót nyomott, és 13 százalékos testzsírral rendelkezett. A kísérlet végére 82,1 kilóra fogyott, a testzsírszázaléka pedig 12 százalékra esett vissza.

Rossnak szintén 13 százalékos volt a testzsírja az elején, ami végül ugyan 15 százalékra nőtt, de 4,5 kiló izmot is magára szedett. A kísérletet 85,7 kilóval zárta, írja a Velvet.

(forrás: Velvet)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....