Sztrájk a foci Eb idején

A kormány egészségügyi reformja elleni elkeseredett harc e végső eszközeként emlegetett intézkedés némiképp enyhébb változata annak, amit nemrégiben terveztek. Korábban ugyanis legalább háromnapos munkabeszüntetést emlegettek, ha a kormány – tiltakozásukat figyelmen kívül hagyva – az eredeti reformtervezetet fogadja el és terjeszti a parlament elé. Elszántságukat a június elején megtartott, mintegy nyolcezres tömegtüntetés is nyomatékosította, ám mindhiába: a kormány a legfájóbb pontokat nem hagyta ki a törvényből, s ezek megtorpedózására most már igen kevés a lehetőség.
Az egészségügyi reformtervezet elsődleges célja a takarékoskodás, különös tekintettel az egészségpénztárak (osztrák elnevezéssel betegpénztárak) súlyos eladósodottságára. Ezt és a változtatások szükségességét érzékeli ugyan valamennyi orvos és kamarai vezető, s vannak is javaslataik a megoldásra, ezek azonban nem esnek egybe a kormány elképzeléseivel. Érthetetlennek és sértőnek találják az orvosok, hogy senki nem válaszolt javaslataikra, az egészségügyi kabinet nem hallgatta meg őket, a kormány igazi döntéshozóival, Gusenbauer kancellárral, Molterer pénzügyminiszterrel, valamint tanácsadóikkal még csak nem is találkozhattak. Velük csak Andrea Kdolsky egészségügyi miniszter közvetítésével tarthattak kapcsolatot – ha ezt kapcsolatnak lehet nevezni.
A reformtervezet elsődleges célpontja a családorvosi hálózat, amely a kormányzati illetékesek szerint nem működik elég gazdaságosan. Velük a betegpénztárak azon keretmegállapodás alapján kötnek szerződést, amelyet az orvosi kamara harcol ki: ez tartalmazza az egyes vizsgálatokért, orvosi szolgáltatásokért elszámolható tarifákat. A szerződések változatlanul hagyása mellett a kamara meghatározott időnként a tartalmi részt, tehát a térítési összegeket újratárgyalja, és igyekszik azokat az inflációhoz igazítani: olyan méltányos honoráriumrendszert kidolgozni, amely a szerződött orvosok számára nemcsak a fennmaradást, hanem rendelőjük és eszközeik fejlesztését is lehetővé teszi.
Az elmúlt években a pénztárak, illetve a kilenc tartományi és összesen tíz ágazati kasszát átfogó Társadalombiztosítási Intézmények Főszövetségének eladósodása, a költségek rendkívüli emelkedése miatt több intézkedést is foganatosítottak – egyetértésben a kormánnyal. Igyekeztek például kordában tartani a gyógyszerkiadásokat: az orvosokat fokozottan a generikumok alkalmazására szorították. Szankciókat is kilátásba helyeztek a túlköltekező orvosok ellen, ilyen büntetésre azonban gyakorlatilag nem volt még példa. Az orvosok szakmai megítéléséről öt éve külön szervezet gondoskodik: az orvosi kamara és az egészségügyi minisztérium közösen hozta létre az ÖQMED minőség-ellenőrző testületet, amely nemrégiben ezer rendelőről állapította meg, hogy nem képes eleget tenni a követelményeknek. A hibák kijavítása, a hiányosságok pótlása a rendelők számára elkerülhetetlen; ha a helyzet nem változik, megszüntetik őket.
A kormány kevesli ezeket az intézkedéseket, már csak azért is, mert a pénztárak hiánya az elmúlt évben csillagászati rekordot döntött, összességében meghaladta a 350–400 millió eurót. Egyedül Bécs 150 millióval „dicsekedhet”, vagyis nem elég hatékony az orvosok önmérséklete. A kormány reformja első lépésként kisegítené a pénztárakat a csődhelyzetből 450 millió euró áthidaló segéllyel, amit 2012-ig részletekben utalna át (az idén 150 milliót). Ez a nagyvonalú segítség azonban nem feltétel nélküli: követelmény a pénztárak átszervezése, igaz, a pénztárak felsőbb szerveként létrehozandó holdingról egyelőre nincs megállapodás.
A pénztárak évente kétmilliárd eurót költenek a velük szerződött mintegy 15 ezer orvosra: ezen a tételen az előirányzat szerint évi 163 milliót lehetne megtakarítani a feleslegesnek ítélt vizsgálatok elhagyásával. Az orvosok szerint ez a takarékosság azonban nem szolgálná a betegek javát. Az orvosokra vonatkozó intézkedések közül a legsúlyosabb, hogy a kormány a velük kötött szerződéseket határidőssé tenné. Öt év után csak akkor hosszabbítanák meg azokat, ha az állami ellenőrzés szakmailag és gazdaságossági szempontból is kielégítőnek találná a működést.
Szerződést a minisztériumi elképzelés szerint a jövőben az orvosi kamara és a pénztárak közötti keretszerződés nélkül, azaz annak hiányában is lehetne kötni. Ezzel nemcsak a kamara érdek-képviseleti szerepe gyengülne, hanem egyfajta bizonytalanság alakulna ki. Bár a kormány végül elfogadta azt a követelést, hogy a keretszerződés nélküli állapot esetére létesüljön egyfajta egyeztető bizottság, ennek jelentőségét csorbítja a külön szerződések megkötésének lehetősége.
Egy másik takarékossági elképzelés ugyancsak elfogadhatatlan az orvosok számára. Mivel a pénztárak gyógyszerkiadásai ijesztően megnőttek, a kormány nem a gyógyszer, hanem a hatóanyag felírását engedné az orvosoknak – az ennek megfelelő gyógyszert a patikus adná a páciensnek. Csupán egy pontban engedett a kormány, fejet hajtva a tiltakozások előtt: mégsem kötelezik majd az orvosokat arra, hogy minden vizsgálat után tételes számlát adjanak a betegeknek.
Walter Dorner kamarai elnök drámai szavakkal ecseteli, milyen veszély fenyegeti Ausztria világszerte elismert egészségügyi rendszerét. Úgy véli, a körzeti orvosi ellátás a reform nyomán szűkülni fog, ha kevesebb lehetőség marad a szakorvosi és laboratóriumi vizsgálatra, így előbb-utóbb többen kerülnek kórházba.
Ami a kórházak fenntartását illeti, arra nem vonatkozik a mostani reform és az ellene kialakult tiltakozás. Ez az egyik fő kifogása a reformelképzeléseket górcső alá vevő Állami Számvevőszéknek. A másik, hogy nem lévén egységes finanszírozás (eltérő forrásból fizetik a kórházak fenntartását és a körzeti orvosokét), nincs mód a kettősségek kivédésére. Ha tehát reform, akkor az egységes finanszírozási rendszer bevezetésével kellene kezdeni – állítják a számvevők, akik érdemesnek tartanák eltűnődni azon, vajon nem túl sok-e a 100 lakosra jutó 6,1 kórházi ágy (OECD-átlag: 100/3,9). És rendjén van-e az, hogy minden negyedik osztrák évente egyszer befekszik valamelyik kórházba – holott sokuk számára elegendő lenne az ambuláns kezelés. Sőt, becslések szerint 400 ezer kórházi beteg gyógyulását egyenesen jobban szolgálná a háziorvosi ellátás.
Ez a téma azonban most nincs napirenden Ausztriában, ahol a rendelőt fenntartó házi- és szakorvosok küzdenek azért, hogy jobban elláthassák feladataikat. A június 16-i sztrájk nem is az utolsó a tiltakozások sorában: június 26-ra és 27-re, majd július 7-re, 8-ra és 9-re újabb munkabeszüntetést hirdettek meg. Július 7-én pedig ismét nagygyűlést tartanak – hátha a törvény július közepére tervezett parlamenti szavazását még sikerül befolyásolniuk.

Szászi Júlia; Bécs (Medical Tribune)