Nagyberegen járt a Katolikus Karitász orvosmissziója

A Nagyberegi Református Líceumban végezték a szűrővizsgálatokat a karitász önkéntes orvosai és ápolói. A vizsgálatokra előzetes regisztrációval lehetett jelentkezni, és két nap alatt minden résztvevő alapos szűrésen esett át.

A kárpátaljai Nagyberegre látogatott Herczeg Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete a Katolikus Karitász orvosmissziójával, ahol közel kétszáz helyi és környékbeli felnőttnek és gyermeknek biztosítottak prevenciós szűrővizsgálatokat – tudatta a Katolikus Karitász szombaton.

Az esemény célja nemcsak az egészségügyi ellátás biztosítása volt, hanem az is, hogy a közösség figyelmét felhívja a prevenció és az egészségmegőrzés fontosságára, továbbá üzenje a kárpátaljai magyarságnak, hogy Magyarország nem hagyta magukra őket.

Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója úgy fogalmazott, hogy az orvosmisszió tagjai idejüket, figyelmüket és szaktudásukat adják, és reményét fejezte ki, hogy hiánypótló munkájukat még sokáig folytathatják.

Herczegh Anita a közlemény szerint arról beszélt, hogy tapasztalata szerint a Katolikus Karitász által biztosított prevenciós szűrések létfontosságúak az ott élők számára. Hozzátette: a Kárpátalján élő hátrányos helyzetű emberek gyakran egészségügyi problémákkal is küzdenek, az ellátásuk megoldatlan, amin a háború tovább rontott.

Az egészségügyi szűrések, kezelések hiánya miatt pedig a gyermekek halmozottan hátrányos helyzetbe kerülhetnek – mondta.

Az orvosmisszió önkéntesei 2017 óta 75 alkalommal, Kárpátalja, Délvidék és Erdély 28 településének óvodáiba és iskoláiba jutottak el. Idén november közepéig több mint 11 ezer óvodást és kisiskolást, valamint felnőttet vizsgáltak meg, ezen felül közel 1400 nőgyógyászati és rákszűrést végeztek el.

A vizsgálatok eredményeként a Karitász közel 1300 szemüveget és 1100 lúdtalpbetétet juttatott el a gyermekeknek. A misszió orvosai és a Karitász helyi munkatársai – a prevenciós vizsgálatok nyomán – számos további vizsgálatot, kezelést és műtétet kezdeményeztek, illetve végeztek el.

A Katolikus Karitász orvosmissziója egész évben prevenciós szűréseket végez.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...