Ki fizesse az abortusz költségeit?

Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság nem foglalt állást és alsóbb szintű jogi ítélkezésre bízta, hogy az egészségbiztosításnak mindenki számára finanszíroznia kell-e a terhességmegszakítást.

Az Obamacare néven ismertté vált egészségbiztosítási törvény egyik rendelkezése szerint az abortuszt finanszírozni köteles valamennyi, az alkalmazottjának egészségbiztosítást fizető munkaadó. A törvénynek ez a rendelkezése azonban elutasításra talált az egyházi és a közhasznú vallásos szervezeteknél, amelyek lelkiismereti okokból nem hajlandóak alávetni magukat a törvény e passzusának. Az egyik, apácákat tömörítő karitatív szervezet meg is támadta a legfelsőbb bírósághoz benyújtott folyamodványában a törvény e rendelkezését, s a taláros testület hétfőn hozott döntést az ügyben.

Bár a döntés megszületésének részletei egyelőre még nem ismertek, a közszolgálati rádió által kiszivárogtatott részletek arra engednek következtetni, hogy a beadvány elfogadásához nem volt meg a bírósági szervezetben a többségi szavazat. A bírák ugyanis úgy döntöttek, hogy - tőlük szokatlanul - nem foglalnak állást. Visszaküldték a beadvány elbírálását alacsonyabb szintű jogi fórumhoz, s azt javasolták a feleknek, vagyis a kormányzatnak és a vallásos szervezeteknek, hogy próbáljanak olyan megállapodásra jutni, amely figyelembe veszi a vallásos szervezetek és emberek lelkiismereti megfontolásait és szabad vallásgyakorlatának jogát, de ugyanakkor garantálja azt is, hogy a nők "teljes és másokkal egyenrangú" egészségbiztosítást kapjanak a terhességmegszakítás esetében is.

A döntés kihirdetése után a Fehér Ház szinte azonnal és elégedetten reagált: Barack Obama elnök szóvivője, Josh Earnest szerint "ez lehetővé teszi nők milliói számára szerte az országban, hogy hozzájussanak a szükséges egészségügyi ellátáshoz".

Az Obamacare egyébként lehetővé teszi az abortusz finanszírozásával egyet nem értő - azt lelkiismereti okok miatt elutasító - munkaadóknak, hogy egészségbiztosítási szerződéseikbe ne "vegyék bele" abortusz-költségek fedezését, ehhez elegendő csak hivatalosan jelezniük ezt az illetékes hatóságoknak, s a költségeket átvállalják a biztosítótársaságok és az egészségügyi szolgáltatók. Egyes vallási szervezetek azonban még ezt is soknak tartják, mert szerintük ez is alapvetően ellentmond az általuk vallott értékrendnek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...