Abortuszháború Varsóban

A világ egyik legszigorúbb abortusztörvényét fogadhatják el Lengyelországban, amennyiben a katolikus egyház ajánlásának megfelelően szigorítanák tovább a művi terhességmegszakításról szóló, több mint két évtizede érvényben lévő jogszabályt, írja a Népszava.

Komoly felháborodást keltett sokak részéről, hogy Lengyelországban az ország püspökei az abortusz teljes betiltásáért szálltak síkra. Varsóban már a mostani törvény is az egyik legszigorúbbnak számít Európában, hiszen a művi terhességmegszakítás csak kivételes esetekben válik lehetővé, ám a Pro – Prawo do Zycia (Jog az életért) kezdeményezés aláírói szerint még ez a szabályozás is túl liberális, s a mozgalom komoly támogatást kap a katolikus egyháztól.

Az 1993-ban elfogadott, a magzat védelméről szóló lengyel törvény értelmében az abortusz abban az esetben megengedett, ha a terhesség nemi erőszak következménye, az anya élete veszélyben forog, vagy a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. Az első esetben a beavatkozás a magzat 12 hetes koráig, az utóbbi kettőben 24 hetes koráig végezhető el, írja a lap.

Az esetleges új törvény azért is lenne rendkívül népszerűtlen, mert már most igen magas a nem törvényesen végrehajtott művi terhességmegszakítások száma. Miközben a hivatalos adatok szerint 1812 legális abortuszt hajtottak végre, az illegálisokét 100 ezer és 200 ezer közé teszik. Sok nő magánorvosokat keres fel, hogy végrehajtsa az abortuszt, mások pedig külföldi orvosok segítségét kérik.

Amennyiben a lengyel parlament áldását adná a jogszabályra, s elfogadná a művi terhességmegszakítás teljes tilalmát, akkor Varsónak szigorúbb abortusztörvénye lenne, mint Iránnak.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...