Karrier – de nem itthon

Az egészségpolitikusoknak nem kell feltétlenül fórumokat és topicokat olvasniuk ahhoz, hogy pontos képet kapjanak az ágazat dolgozóinak közérzetéről. Ehhez elég ellátogatni a MedParm Careers évi kétszeri budapesti rendezvényére. 

A nemzetközi állásbörzén – melyet legutóbb október 2-3-án rendeztek meg – gyakorlatilag szinte minden földrészre keresnek szakorvosokat, szakképzett ápolókat, nővéreket, fogorvosokat és gyógyszerészeket.

A célközönség pedig már jóval az előadások kezdési időpontja előtt gyülekezik. Évről évre többen, mondja dr. Kiss Csaba a programok egyik magyarországi szervezője. Bár gyakorlatilag szinte minden szakorvos kelendő a nemzetközi munkaerőpiacon, azért vannak kelendőbbek is. Ezek közé tartoznak a belgyógyászok, kardiológusok, neurológusok, a diagnosztikus szakmák képviselői. Az érdeklődők többsége a fiatal szakemberek közül kerül ki, akiknek alapvető kalandvágya a család eltartásáig terjed.

Havi kilencven ezerből nem lehet családfenntartóként eltartani a gyesen lévő feleséget, az egy vagy több pici gyereket, s közben lakásrészletet fizetni, említi a legfőbb motivációt Kiss doktor, aki szerint ritka mint a fehér holló az a kolléga, aki csupán egy jó autó árát gründolná össze külföldön. Mindehhez társult az elmúlt két-három évben a teljesítménykorlát bevezetéséből fakadó szakmai közérzetromlás is, amit csak tetéz, hogy idén ősszel például a végzős orvostanhallgatók egy része rezidensként sem tudott elhelyezkednia , s már az is sikernek számít, ha úgynevezett gyakorló orvosként helyet tudnak szerezni maguknak.

Persze külföldön sem fenékig tejfel az élet, ismeri el dr. Kiss Csaba, sokat kell dolgozni, de legalább megfizetik. Azt eddig még nem vizsgálták, hogy néhány esztendei külföldi munka során mikor következik be az a fordulat, amikor az orvos úgy dönt: végleg kint marad. Pedig ennek feltérképezése se lenne tanulság nélküli, s nem csak az egészségpolitikának…

A magyar orvosok hamar megszokják a kinti körülményeket, átmeneti nehézséget esetleg a kevésbé alapos nyelvtudás okozhat, bár állítólag néhány hónap alatt ez a hiányosság is pótolható. Az állásközvetítők ráadásul a külföldi munkavállalás esetén tetemes mennyiséget kitevő papírmunka jelentős részét veszik le a jelentkezők válláról.

A számos országban – Lett- és Lengyelország, Bulgária, Románia, Litvánia, Görögország – jelen lévő, s börzével jelentkező MedPharm Careers a tervek szerint jövő tavaszra bővítené kínálatát, s már nem csak egészségügyi intézményekbe keresne szakembereket, hanem biztosítóknak, bankoknak és gyógyszergyártóknak is. Az idei, immár ötödik börzén közel két tucat, nemzetközi állásközvetítő cég vett részt, akik a „megszokott” célállomásokon – Nagy-Britannia, Németország, skandináv államok – kívül az Egyesült Államokba, illetve a karibi szigetvilágba szóló ajánlatokat is hoztak kínálatukban.

Hamarosan minden kiderül

A jövő évi költségvetési blanketták már hetek óta a minisztériumban vannak, ám ez még csak a sorokat tartalmazza, a lényeg, a tervezési körirat, amely már számokat is tartalmaz az önkormányzati választások után érkezik meg a tárcákhoz. Negyedikén hétfőn lehet legkorábban látni a pontos számokat, majd rohammunka következik: október 15-én már első olvasatban a kormány elé kerülnek a költségvetési tervek. Az egészségügy számára ez már csak azért is újdonság lesz, mert sosem fordult még elő, hogy két legfontosabb hatósági-irányítási szervezete, a regionális egészségügyi pénztárak és a területi tisztiorvosi szolgálatok kiadásai és bevételei ne az egészségügyi fejezeten belül lennének, hanem a közigazgatási és igazságügyi minisztériumnál tüntetnék fel ezeket. Márpedig az új megyei és fővárosi kormányhivatalok részévé tett területi szervezetekkel éppen ez történik majd. Legalábbis a törvényjavaslat első változata szerint.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...