2025. október. 03., péntek - Helga.
hirdetés
hirdetés

Ingyenes tüdőrákszűrésre várják a jelentkezőket Baranya megyében

A program egyik kiemelt fókusza, hogy elérhetővé tegye a hátrányos helyzetű lakosság számára a vizsgálatokon való részvételt.

Tavaly indult a Pécsi Diagnosztikai Központban az a nagy sikerű, alacsony dózisú CT-vel végzett tüdőrákszűrő program, melynek célja a tüdőrák elleni küzdelem elősegítése a leginkább veszélyeztetett csoportokban.

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló SOLACE nemzetközi szűrőprogram a Pécsi Diagnosztikai Központ, az Ormánság Egészségügyi Központ és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésében, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet vezetésével zajlik a régiónkban. Magyarországon a fent említett Intézmények mellett további 3 intézet vesz részt a megvalósításban: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház, az Opre Roma Egyesület és a Debreceni Egyetem.

A program egyik kiemelt fókusza, hogy elérhetővé tegye a hátrányos helyzetű lakosság számára a vizsgálatokon való részvételt.

Ezért különösen fontos, hogy a szakemberek összehangolt munkáját olyan szereplők is segítsék, mint Orsós József, a Baranya Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzatának és a Sásd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke, aki maga is részt vett a szűrésen.

Nagyon fontosnak tartom és örömmel segítem munkámmal az ilyen kezdeményezéseket, hiszen a hátrányos helyzetű emberek nehezen értesülnek és jutnak el az egészségük szempontjából fontos szűrővizsgálatokra. Szeretném megköszönni Dóczi Tamás professzor úrnak, a Sásdi Romákért Egyesületnek, Sásd Város Önkormámyzata Képviselőtestületének és Jusztinger János polgármester úrnak, hogy elérhetővé tették sok hátrányos helyzetű roma ember számára a szűrésen való részvételt. A vizsgálat maga teljesen fájdalommentes és gyors, a Diagnosztikai Központ és az Ormánság Egészségügyi Központ munkatársainak szakmaisága és segítőkészsége is kiváló. Személyes véleményem, hogy jobb idejében tudni, ha baj van, hogy cselekedni tudjunk. Én ezért vettem részt a vizsgálaton. Vezetőként pedig célom, hogy minél több hátrányos helyzetű roma és nem roma ember részt vehessen ebben a szűrőprogramban, és az ehhez hasonló kezdeményezésekben, hiszen az egészségünk megőrzése közös ügyünk – nyilatkozta Orsós József.

Dóczi Tamás a szűrések kapcsán elmondta, hogy a tüdőrák okozta halálozások visszaszorításában az ilyen típusú szűrővizsgálatok óriási jelentőséggel bírnak, hiszen a megfelelő időben észlelt daganatos megbetegedések lehetővé teszik az eredményes kezelést, ami rengeteg életet menthet meg.

Springó Zsolt, az Ormánság Egészségközpont vezetője hozzátette, hogy a szűrőprogramok akkor tudnak igazán eredményesek lenni, ha a legveszélyeztetettebbeket is el tudják érni, ami olyan összefogást igényel, aminek most lehetünk tanúi a települési polgármesterek és a Baranya Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a vármegye alap és szakellátást végző egészségügyi szereplői között.

Az ingyenes szűrővizsgálatra 2025. február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag az Ormánság Egészségügyi Központ alábbi elérhetőségein: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email címen vagy a 06307979697 mobilszámon.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...