Kitekintő

Hollandiában biztonságos az otthonszülés

Hollandiában a kis kockázatú nők körében ugyanolyan biztonságos szülésznői segédlettel otthon szülni, mint kórházban – állapította meg egy szerdán közzétett tanulmány. Az 527 688 szülés adatait összesítő felmérés a brit BJOG című szülészeti lap online változatában jelent meg.

A holland nők mintegy harmada választja az otthoni szülést. Ezért néhány éve, amikor kiderült, hogy európai összehasonlításban Hollandiában igen magas a szülés közbeni és utáni újszülött-halálozási arány, a szakemberek az otthonszülés elterjedtségét feltételezték a háttérben.
A felmérés szerint azonban a kis kockázatú, szülésznői segítséggel szülő nők esetében sem az anyai, sem az újszülött-halálozás nem volt nagyobb arányú azok között, akik otthonra tervezték a baba világra jöttét, mint azoknál, akik kórházba mentek. Simone Buitendijk, a tanulmány egyik szerzője szerint ebben fontos szerepe van a magasan képzett szülésznőknek és a veszély esetén gyorsan elérhető kórházi ellátásnak, a fejlett egészségügyi infrastruktúrának is.
Kis kockázatúnak akkor számított a várandós nő, ha korábban nem szült császármetszéssel, nem farfekvésű volt a baba, illetve egy esetleges idősebb gyereknek nem volt születési rendellenessége.
Azoknak a nőknek, akik otthonszülést terveztek, és így is kezdték meg a vajúdást, közel harmadát szállították komplikációk miatt mégis kórházba. Az okok között szerepelt például a magzat normálistól eltérő szívritmusa, illetve amikor az anya hatékonyabb fájdalomcsillapítást, epidurális érzéstelenítést igényelt. Az anya és a baba kockázata azonban ilyenkor sem bizonyult nagyobbnak, mint a kórházban jelentkező komplikációk esetében.
A kórházi szülést az adatok szerint gyakrabban választották az először szülő nők és az etnikai kisebbségek tagjai. A hét évig tartó felmérés nem terjedt ki azokra a szülésekre, ahol a kismamák orvost kértek fel a szülés levezetésére.

MTI

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...