Halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel vádolják az orvost

Négy és fél évvel a tragédia után bíróság elé állítottak egy szegedi szülész-nőgyógyászt, akit az ügyészség azzal vádol, hogy mulasztása miatt halt meg egy kismama, közli az RTL.

Az eset 2020 szeptemberében történt a szegedi szülészeti klinikán – számolt be az RTL Híradója.

A háromgyerekes, sándorfalvi nő császármetszéssel hozta világra gyermekét, panaszmentesen engedték haza.

Egy nappal később mentő vitte vissza a klinikára, miután begyulladt a műtéti sebe, és állapota rohamosan romlott. Kilenc napig kezelték az intézményben, végül azonban életét vesztette.

A szakértői vélemény szerint először méhgyulladás alakult ki nála, majd hashártyagyulladás, végül vérmérgezés lépett fel. A vád szerint az osztályvezető főorvos nem ismerte fel időben a szepszis tüneteit, és nem végeztek elegendő vizsgálatot, ami végzetesnek bizonyult. Bár végül megműtötték a nőt, az életét már nem tudták megmenteni.

A tárgyaláson a vádlott orvos azzal védekezett, hogy a beteg állapota végig stabil volt, nem mutatta a szepszis klasszikus jeleit. „A beteg láztalan volt, járkált, hozzátartozóját fogadta, órákat töltött az udvaron. Az állapota nem indokolta, hogy naponta laborvizsgálatokat végezzünk” – mondta a bíróságon. Hozzátette, hogy a kismama elhízott volt, ami a tapasztalatok szerint lassítja a sebgyógyulást, ezért kollégáival együtt nem merült fel bennük, hogy súlyos fertőzés állhat a háttérben.

A család jogi képviselője szerint azonban a nőgyógyász hibázott. Ábrahám László ügyvéd a híradónak nyilatkozva úgy fogalmazott:

„Hazaengedték, majd visszavitte a mentő, és teljesen bűzös volt a belső szervezete. Megfertőződött a klinikán, és ez a fertőzés az életébe került.”

A per tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik. Amennyiben a főorvost bűnösnek találják halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt, a család kártérítési igényt nyújt be a klinikával szemben.

(forrás: RTL.hu)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...