Fendler: Korábban a fejős tehén szerepében voltunk

(...) 2021 augusztusában a Szegedi Tudományegyetemen is megtörtént a modellváltás, melynek értelmében az intézmény fenntartója már nem az állam, hanem egy külön erre a célra létrehozott alapítvány. Miben más most szegedi egyetemistának lenni?

A hallgatók a váltásból nem sokat érzékeltek, egyelőre nem is kell nekik. Bár a szerződéskötés tavaly augusztusban megtörtént, a modellváltás egy hosszú folyamat, melynek jótékony hatásait a nálunk tanulók csak fokozatosan fogják érezni. Megállapodást kötöttünk a hallgatói önkormányzattal, megkönnyítjük a tanulmányi előrehaladást, nőnek az iskolakezdést, lakhatást támogató ösztöndíjak, és saját hatáskörben el tudjuk törölni az adminisztrációs eljárási díjakat. Egy biztos, vezetői szempontból már most érezzük a modellváltás előnyeit. Látni kell, hogy ma már egy egyetem nem csupán egy oktatási intézmény, hiszen az oktatás mellett kutat, gyógyít, és nemzetközi kapcsolatokat épít. A kiterjedt tevékenységhez elengedhetetlen egy olyan szervezeti forma, melynek keretein belül rugalmasan tudunk reagálni az éppen aktuális kihívásokra. Erre a korábbi finanszírozási rendszerben csak korlátozottan volt lehetőség, mert minden egyes döntéshez több különböző kormányzati szerv engedélyére volt szükség. Most a fenntartó kuratórium sokkal közelebb van hozzánk, így tudunk az ő jóváhagyásukkal gyors, felelősségteljes döntéseket hozni. Az új rendszerben arra törekszünk, hogy az állami bevételeket maximalizáljuk, és emellett minél több piaci bevételt realizáljunk, ami nyilvánvalóan idővel az oktatás színvonalára is vissza fog hatni.

Kívülről picit úgy tűnik, mintha az egyetem már egy vállalkozás lenne, amit vezetőként úgy irányít, mint egy zrt.-t. Tovább erősíti ezt a tényt, hogy a tavaly augusztusban megkötött, öt évre szóló szerződés értelmében az SZTE finanszírozása teljesítményfüggő lett. Ez a gyakorlatban pontosan mit jelent?

Idén a finanszírozásunknak a 20, jövőre a 30, utána pedig az 50 százalékát csak úgy kapjuk meg, ha teljesítjük a szerződésben meghatározott indikátorokat. Ilyen indikátor például a hallgatói létszám, a hallgatók elhelyezkedési rátája, hogy tudnak-e már a tanulmányaik alatt is dolgozni, vagy hogy hogyan tudjuk megakadályozni a lemorzsolódást. Ha teljesítjük az elvárásokat, megkapjuk a szükséges forrásokat.

Nem helyez ez túl nagy nyomást az egyetemre? Illetve nem kúszik be túlságosan az üzlet az egyébként alapvetően tudományos közegbe? Az átpolitizálódás mellett általában ezt a fajta elüzletiesedést szokták a modellváltással szemben kritikaként megfogalmazni.

Természetesen nagy nyomás, hiszen ahogy említettem, 3 év múlva a finanszírozásunk 50 százalékát akkor kapjuk meg, ha az említett indikátorokat teljesítjük. Sokkal jobban örülök ugyanakkor, hogy van egy normatív rendszer, amelyhez igazodni tudunk, mintha a teljesítményünk, az előremenetelünk esetleges dolgoktól függene. Az „elüzletiesedés” helyett pedig inkább úgy fogalmaznék, hogy végre a piacon is partnerként kezelnek bennünket, érzésem szerint korábban inkább a fejős tehén szerepében voltunk. (...)

A teljes interjút ITT olvashatja

Fotó: Szegedi Tudományegyetem