Egy idős demens nő pert nyert a magyar állammal szemben

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta a magyar államot és 9 ezer euró megfizetésére kötelezte, amiért a hatóságok jogszerűtlenül vetettek alá egy idős demens nőt pszichiátriai sürgősségi gyógykezelésnek, közli a Telex.

A kirendelt ügyvéd nem foglalkozott érdemben a beteggel, akit a tárgyalás előtt benyugtatóztak. A strasbourgi bíróság szerint a kirendelt jogi képviselőknek sokkal aktívabban kellene eljárniuk, a begyógyszerezéssel pedig sérülnek a betegek eljárási jogai, írja a lap, jelezve: ha valakit bevisznek sürgősséggel a pszichiátriára, akkor a kórháznak 24 órája van értesíteni a bíróságot. Ezután a bíróság 72 órán belül dönt a kötelező gyógykezelés szükségességéről, és annak idejéről. Ha ezt elrendelik, akkor a beteg nem hagyhatja el a kórházi osztályt.

A konkrét ügyben az idős nő esetét hiába vállalta el Fiala-Butora János, az ügyvédet nem értesítették időben, hogy mikor lesz a kihelyezett tárgyalás. A nő fiát, mint törvényes képviselőjét is fél órával a tárgyalás előtt tájékoztatták erről. Szerinte anyja a tárgyaláson is nyugtatók hatása alatt volt, és a fia arra is panaszkodott, hogy a hivatalból kirendelt ügyvédje meg sem szólalt. Fiala-Butora János tanácsára ezt a nő fia jegyzőkönyvezte, és valószínűleg ez is segített a későbbi jogorvoslat elindításában. A tárgyaláson részt vett egy igazságügyi elmeorvosi szakértő is. Az ő feladata megállapítani, hogy indokoltnak látja-e a kötelező gyógykezelést. A nő fia lapunknak azt mondta: sem az anyja ügyében kirendelt jogi képviselő, sem a szakértő nem találkozott az édesanyjával a tárgyalás előtt, így nem tudja, mi alapján tudták reálisan megítélni az esetet.

Végül az idős nő hat napot töltött a pszichiátrián. Az ügyvéd szerint jellemzően ennél több időt, akár heteket is bent szoktak tölteni az emberek, mire a család el tudja érni, hogy kiengedjék őket. És persze az is gyakran előfordul, hogy egy pszichiátriai beteg mögött nem áll egy támogató család, aki eljárna az ügyében. Ilyen esetben a beteg érdekképviseletét valóban csak a kirendelt ügygondnok látja el. Az ügyvéd szerint még ha valakinek van is támogató családi háttere, nagyon kevés jogász foglalkozik kimondottan ilyen ügyekkel.

Az idős nőt azóta is otthon ápolja a családja és a gondozója, hasonló eset nem fordult elő, azóta sem volt soha agresszív. Az államnak három hónapja van fellebbezni, így a döntés még nem jogerős, de Fiala-Butora János szerint valószínűleg nem lesz folytatás, mert a bíróság egybehangzó döntést hozott. Az államnak kártérítést is kell fizetnie az idős nőnek, egész pontosan 4000 eurót, plusz 5000 euró ügyvédi költséget, vagyis összesen 9000 eurót.

Fiala-Butora János ügyvéd tapasztalatai szerint az ehhez hasonló ügyeknél általános, hogy a kirendelt jogi képviselő, vagyis ügygondnok lényegében csak passzív szereplője az eljárásnak. És az is általános, hogy a bíróság az esetek 99 százalékában megerősíti a kórház álláspontját: vagyis elrendeli a kötelező gyógykezelést különösebb vizsgálat nélkül. Így ez az egész eljárás lényegében formalitásnak számít.

A Kúria honlapján elérhető, a sürgősségi pszichiátriai intézeti gyógykezelés 2021-ben megjelent joggyakorlata 190 esetet vizsgált meg, és már évekkel ezelőtt kimondta, hogy önmagában a pszichiátriai betegség nem indokolhatja a kötelező gyógykezelés elrendelését.

A teljes információ

(forrás: Telex)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...