2025. július. 07., hétfő - Appolónia.
hirdetés
hirdetés

Átadták az Év Medikusa 2021 díjat

Közel 50 pályázó közül a díjat 2021-ben Kotmayer Lili, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatója nyerte el.

2021. november 04-én a Medicina Konferencia és díjátadó gálán a többi között átadták az Év Medikusa díjat is, amelyet a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaságtársaság a Magyar Orvostanhallgatók Szövetségével 2019-ben alapított meg. A díj célja elismerni a sikeres egyetemi tanulmányaik mellett kiemelkedő tudományos és közéleti teljesítményt nyújtó orvostanhallgatókat, különös tekintettel azokra, akik sokat tettek az emberekért, a közösségért és aktív résztvevői voltak a Covid-19 járvány elleni küzdelemnek.

Közel 50 beadott pályázat közül, a zsűri értékelése alapján az „Év Medikusa” díjat 2021-ben Kotmayer Lili a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatója nyerte el.

Kotmayer Lili már elsőéves orvostanhallgatóként csatlakozott a Semmelweis Egyetem I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben működő MTA Lendület Molekuláris Onkohematológia Kutatócsoporthoz. Tudományszervezői és tudományos közösségi aktivitás terén is kiemelkedő a teljesítménye, 2018 óta a Semmelweis Egyetem Korányi Frigyes Szakkollégiumának tagja, 2019 óta az I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet TDK titkára, a Semmelweis Egyetem Tudományos Diák Tanácsának és Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programjának tagja. A Covid-19 járvány kezdete óta önkéntes szerződéssel segítette a csökkent kapacitással működő onkológiai betegellátást. A díjhoz 400 000 forint összegű jutalom tartozik.

Év medikusa 2. helyezett szintén a Semmelweis Egyetem hallgatója, Farkas Ferenc Balázs, míg a harmadik helyezést Fejes Alexandrának, a Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatójának ítélte a zsűri.

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...