Bár a háziorvosok hosszú évek óta másról sem hallanak, mint az alapellátás prioritásáról, a praxisokban dolgozók csak alig érzik ezt a kitüntetett figyelmet. Finanszírozásuk valóban sokat emelkedett, vallják, de úgy tartják, számos dologban változásra lenne még szükség. Körképünkben arra kerestük a választ, mire számítanak, mit várnak a háziorvosok a 2018-as választásokat követően. Azaz, mihez nyúlnának hozzá szakmájuk érdekében?
Bár a kampányidőszakba lépve az ágazat vezetése leginkább a pozitív híreket ismételgeti, már Zombor Gábor idejében megfigyelhető volt, hogy az egyes szakmai döntések előkészítésének feladata már nem az Egészségügyi Szakmai Kollégiumban összpontosul.
Jövő héten tárgyalja a stratégiai kabinet az egészségügyért felelős államtitkárság kancelláriákról szóló előterjesztését – derült ki a XVIII. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencián Balatonfüreden, ahol arról is értesültünk, hogy az OEP megmentéséért is küzd az egészségpolitika; az erről szóló anyag azonban még nem került a kormány elé.
Nem minden szakmai kollégiumi tagozatot kértek fel az új minimumfeltételek kidolgozásában való közreműködésre, de eleget sem tudnának tenni a kérésnek, mivel még nem minden tanács alakult meg. A javaslat várhatóan a nyár végére készül el.
Az utóbbi időben kevésbé intenzív a kapcsolata az államtitkársággal az Egészségügyi Szakmai Kollégiumnak, amely május közepéig működhet a jelenlegi felállásban. Prof. dr. Fülesdi Béla elnök reméli, a későbbiekben bekapcsolódhatnak az egészségügy átalakításának folyamatába.
A „megszokott menetrendtől” eltérően az Egészségügyért Felelős Államtitkárság most nem élt az automatikus meghosszabbítás lehetőségével – értesült a MedicalOnline. Vagyis a jelenleg hatályos protokollok zöme érvényét veszíti január elsejére. Úgy tudjuk, nagyjából hatvan új, a gyógyítás menetét szabályzó rendelkezés áll elbírás alatt, mely vélhetően jövő tavasszal kaphat zöld utat.
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság >> szakmai kollegium
2011-06-18
A május közepén alakult szakmai kollégium tagjai az elmúlt heteket sem töltötték semmittevéssel. Első nekifutásra meghatározták, hogy milyen eseteket láthatnak el a hazai egészségügy csúcsintézményei. Ezzel kezdetét vette a húsz éve hiányzó progresszivitási szintek kialakítása, s tartalmi feltöltésük. Az új kompetenciarendszer óhatatlanul együtt jár az egészségügyi szolgáltatók tevékenységének átstrukturálódásával, ez pedig komoly érdeksérelmeket eredményez. Minderről a májusban újjáalakult aneszteziológiai szakmai kollégium elnökét, dr. Fülesdi Bélát kérdeztük.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?