Az ellenőrzési, finanszírozási és vezetői rendszer átalakításának részleteiről is beszélt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Magyar Kórházszövetség XXXVIII. Kongresszusának második napján, csütörtökön, Siófokon. Az egy órás miniszteri expozé után újabb egy órában válaszolt a kérdésekre.
A kormány újrakezdte a tárgyalásokat a Norvég Alappal a Magyarországot illető fejlesztési források ügyében, s azon keresztül több mint 92 milliárd forint érkezhet Magyarországra, közölte a külügyminiszter.
Magyarországon becslések szerint körülbelül 150–200 ezer ember él Alzheimer-betegséggel. A kór felismerése az érintettek jelentős részénél csak előrehaladott állapotban történik meg, miközben sok esetben a diagnózis egyáltalán nem születik meg.
Egy emlődaganatos beteg történetéből néhány hét alatt magán- és közellátási botrány, adatvédelmi ügy, intézményvezetési vita és politikai történet lett. Az Országos Onkológiai Intézet vezetése eddig jobbára csak közleményekben reagált. A MedicalOnline-nak most Dank Magdolna főigazgató és Mátrai Tamás orvosigazgató többórás beszélgetésben, dokumentumokat és hivatalos levelezéseket is bemutatva válaszolt az eredeti cikkben megfogalmazott állításokra.
Medical Online >> Rovatok >> Egészségügy – politika és üzlet
2026-09-17
Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárjának véleménycikke téves vagy hibás adatokból kiindulva von le következtetéseket egy máskülönben fontos szakmai vitában: szükséges-e, és ha igen, mely szolgáltatásokat kiszervezni külső beszállítóknak az állami egészségügyi intézményeknél.
A tüdőfibrózis kezelésében az EB engedélye több mint egy évtized után az első új terápiás lehetőséget jelenti idiopátiás tüdőfibrózis és több mint öt év után az elsőt progresszív tüdőfibrózis esetén az Európai Unióban.
A most kiadott módszertani útmutató a járvány elleni fellépés egyik sürgősen kezelendő részterületére, a veleszületett szifilisz visszaszorítására összpontosít.
Szeptember 15-e a Limfóma Világnapja. A Magyar Rákellenes Liga idén is biciklis felvonulással hívja fel a figyelmet a betegség megelőzésére, a daganatos betegségek általános tüneteinek fontosságára, valamint az onkoszorongás jelenségére.
A Kommunikáció súlyos betegekkel, különös tekintettel az életvégi helyzetekre című képzést a Magyar Hospice Alapítvány 2026 októberében harmadik alkalommal rendezi meg.
Az egészségügyi miniszter az Országos Mentőszolgálat élére dr. Constantinovits Miklós oxyológust és sürgősségi szakorvost, a Mentőszolgálat Orvosszakmai Osztályának korábbi vezetőjét nevezi ki.