Nyitottságot, őszinteséget és partnerséget ígér az Országos Kórházi Főigazgatóság új vezetője, Tótth Árpád, miközben decentralizálná a döntéshozatalt, több jogkört visszaadna a menedzsmenteknek, és leépítené a felesleges központi kontrollokat.
Kedden 12 órától bárki megnézheti, mennyi idő alatt ér ki a mentő a különböző sürgősségi besorolású esetekhez, ám a rendszer elé állított legfontosabb célhoz egyelőre nem társul sem határidő, sem köztes teljesítményelvárás.
A menopauzát átélő magyar nőknek mindössze 27 százaléka fordul orvoshoz, ami a legalacsonyabb arány a Richter megbízásából készített, hat európai országban végzett kutatás szerint.
A politikai felhatalmazás, a szakmai elszántság és a koherens szakmai vízió egyszerre hozhatja létre azt a történelmi pillanatot, amikor megvalósulhat a reform az egészségügyben – hangzott el a XX. IME Egészségpolitika és egészségügyi rendszerek konferencián.
A rendszer nem működhet tovább úgy, hogy a döntésekből pont azok maradnak ki, akikről az egész szól – fogalmazott a MedicalOnline-nak Hegedűs Zsolt. Az új tárcavezető első miniszteri interjújában beszélt a parancsuralmi működés lebontásáról, a hálapénz „átalakult” rendszeréről és arról is, kiknek kell aggódniuk az egészségügyben induló transzparencia-leltár miatt.