Az érszűkületek gyógyítására legújabban a szervezet öngyógyító erejét próbálják serkenteni: az artériaképződés élettani folyamatának serkentése hatására a beteg ér funkcióját a kitágult, kollaterális (kísérő, oldalági) érhálózat veszi át, amely új medret biztosít a szövetekbe áramló vérnek.

Szülés után jelentős vérveszteséghez vezethetnek a terhesség alatt fokozatosan kialakuló keringési változások, az esetleges lepényrész- visszamaradás, a beágyazódási rendellenességek, valamint az uterus-izomzat rendellenességei, sérülései. A nőgyógyászati gyakorlatban elsősorban a daganatos betegségek miatt megnövekedett lokális keringés, az érújraképződések kapcsán kialakuló diffúz vérzések, illetve a szövetpusztulás eredményezte artériás vérzések ellátása jelent nagy kihívást. Amennyiben a vérzéscsillapítás lokálisan, mechanikai úton és/vagy a hemosztázist elősegítő egyéb lehetőségek kihasználásával sem sikeres, a vérzés forrásához vezető nagyobb erek lekötése jön szóba. Ehhez a kismedence anatómiája kedvező, hiszen a szerveket ellátó artériák száma nem nagy, ráadásul viszonylag könnyen megtalálhatók. Ennek ellenére korábban bizonyos fenntartások is megfogalmazódtak a módszerrel kapcsolatban; ezek a kismedencei vérellátás megszüntetése következtében a szervek sérülésétől, esetleges elhalásától való félelemből eredtek.  Az elvégzett vizsgálatok igazolták, hogy a ligatúra felhelyezését követően a kismedencébe jutó vérmennyiség körülbelül a felére csökkent, ugyanakkor az is megállapítható volt, hogy az arteria hypogastrica törzsének lekötésétől disztálisan magában az érben, illetve a kollaterális ágakban a véráramlás fennmaradt, így a szervek oxigén- és tápanyagellátása nem szűnt meg.