Nem az eutanáziát kell engedélyezni, hanem biztosítani mindenki számára hozzáférhetően a palliatív ellátást – derült ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Agora – az életvégi döntésekről című rendezvényén, ahol a társadalmi vitába kapcsolódhattak be a résztvevők.
A súlyos állapotú, gyógyíthatatlan betegek kívánalma lehet, hogy életük végéhez közeledve egészségügyi ellátásuk a saját döntésük szerint alakuljon, és az életüket már ne hosszabbítsák meg orvosi kezelésekkel.
Sorozatunkban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel (új Ptk.) 2014. március 15-én hatályba lépő változásokat tekintjük át az egészségügyi ellátók szemszögéből. A negyedik részben a különféle biztosításokkal foglalkozunk.
Sorozatunkban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel (új Ptk.) 2014. március 15-én hatályba lépő változásokat tekintjük át az egészségügyi ellátók szemszögéből. Az első részben a cselekvőképességgel és a személyiségi jogok védelmével foglalkozunk.
Az új polgári törvénykönyv nyár elején benyújtott javaslata szerint ezután senkit sem lehet cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezni. Az igazságügyi tárca indokolása szerint az arányosság és szükségesség elve azt kívánja meg, hogy a belátási képességében korlátozott személy autonómiájában csak annyiban legyen korlátozva, amennyiben ez jogainak és érdekeinek védelmében feltétlenül szükséges.