Idén is lesz Moziünnep, bár az elmúlt években megszokotthoz képest más időpontban, szeptember 25. és 28. között várja az ország összes mozija a filmek szerelmeseit - közölte a rendezvény sajtófőnöke.

Steven Spielberg: München A Cápa és az E. T. rendezője otthonosabban mozog a valós alapú fantázia világában, mint a tények sötét erdejében. A Ryan közlegény megmentése, a Schindler listája esetében rendezőnk némileg kiszínezte ugyan a történelmi (vagy legalábbis annak tetsző) eseményeket, de azt kizárólag a nézők „szórakoztatására” tette, nem pedig a téma kényessége miatt – nácik ugyanis már nem élnek a Földön, pontosabban pillanatnyilag nincsen saját országuk, sem pedig perdöntő szavuk. Más a helyzet ugyanakkor a terroristákkal, akik egyes hivatalos források szerint mindenhol jelen vannak, és remegő mutatóujjakkal várják a bevetést, de mindenesetre szeptember 11-e óta meglehetősen komoly beleszólásuk van a világpolitika ügyeinek alakulásába. Steven Spielberg a korábbiakhoz képest keményebb fába vágta a fejszéjét, amikor megkezdte a George Jonas Megtorlás című könyvén alapuló München előkészítését – melyből ráadásul Gideon pallosa címmel már készült egy tévéfilmes feldolgozás 1986- ban –, a téma kényes aktualitása miatt ugyanis már a forgatás előtt támadások érték a rendezőt. Csakhogy a baseball-sapkás varázsló nem megalkuvásairól híres, pontosabban ha hajlandó is viszszavenni az ideológiából és a cselekményből, stílusban és látványban minden bizonnyal bőkezűen kárpótolja a nézőket a veszteségekért. A München esetében pontosan ez történt: az 1972-es olimpiai terrorcselekmény megtorlásának történetét elbeszélő film nem ítélkezik, hanem igyekszik sokoldalúan bemutatni a különböző érdekeket és motivációkat, időnként érzelmileg is bevonva a nézőt a történetbe, és mindeközben pörög, mint a rokka öreganyám kezében – tökéletes történelmi-politikai akcióthriller tehát.

Mozi: Beavatás Azt mondják, az igazi mozisiker (vagy talán általában az igazi művészi siker) a megszokott és az újdonság megfelelő arányán múlik. A Beavatás alkotóit talán az arányérzékükért dicsérhetjük a leginkább: régi és új tökéletes, harmonikus elegyet ad filmjükben. Már a szereposztás is ezt tükrözi. A nagy, egyetlen és utánozhatatlan Al Pacino társa és egyenrangú partnere a filmben az a fiatal ír színész, akiről két évvel ezelőtt még a bennfentesek is alig hallottak. Azóta viszont Colin Farrell a legkeresettebb árucikké vált a hollywoodi színészpiacon. Idén vagy négy nagy presztízsű filmben játszott, rendezte őt Steven Spielberg és Joel Schumacher is. A két sztár, a klasszikus és a frissen érkezett szinte a saját történetét kelti életre a Beavatásban: szerepük szerint tanár és tanítvány történetét játsszák. Csak persze nem színészekét, hanem a CIA ügynökeiét. Ez is jól bevált történetforma, a mozik tele vannak olyan titkos ügynökökkel, akik saját tanítványaikkal és saját tanítványaik ellen konspirálnak. Ám a forgatókönyvíróban volt elég fantázia ahhoz, hogy néhány olyan fordulattal frissítse fel a régi receptet, amely még a tapasztalt kriminézőket is meglepi. És, persze, a befejezés is a régi nótát követi: semmi sem úgy volt, ahogy eddig hittük, minden egészen más, mint aminek az elején látszott. De mégis: ez is olyasmi, aminek mindig újra tud örülni az ember.